Az elmúlt évek szoknyadivatjában elsősorban a mini és a midi hossz dominált, emellett jelen volt a maxi, valamint felbukkant egy negyedik szoknyahossz is, a midi és a maxi közötti átmenet, a midaxi. Gyakorlatilag egyetlen olyan szoknyahossz létezik, mely hosszú ideje nem csupán, hogy nem volt divatban, de kimondottan régimódinak számított, ez pedig a mini és a midi közötti, nagyjából térdig érő hossz. Idén azonban a trendelőrejelzések szerint ez megváltozik.
A térdig érő szoknyák és egészruhák már a 2023-2024-es őszi-téli kollekciókban is felbukkantak, azonban még jelentőségteljesebben vannak jelen az idei tavaszi-nyári kollekciókban, többek között olyan divatházaknál, mint a Chanel, a Saint Laurent, az 16arlington, a Givenchy vagy a Prada és a Miu Miu. Ami a szoknyák szabását illeti, az egyenes vagy enyhén szűkülő, ceruza fazon jellemző ebben a hosszban.
A térdig érő szoknyák is egyértelműen a kilencvenes évek trendjeinek újraéledése jegyében tértek vissza a divatba, hiszen utoljára abban az évtizedben volt igazán trendi ez a hossz. Ebből adódóan viselni is ebben a stílusban, tehát szintén a kilencvenes éveket idéző elemekkel kombinálva a leghitelesebb.
Az ilyen hosszúságú szoknyákkal kapcsolatosan a leggyakrabban felmerülő aggály, hogy előnytelen magasságban „vágják el” optikailag a lábakat, emiatt azoknak állnak csak igazán jól, akik magasak, vékonyak és nem túl erős, de nem is túl vékony, és persze tökéletesen egyenes vádlival rendelkeznek. A stílusszakértők szerint azonban a fazon másoknak is előnyös lehet, ám a lapos cipő ilyen szoknyahosszhoz kevésbé jó választás, érdemes inkább magas sarkút húzni hozzá, mely a plusz centimétereken túl sikkesebbé is teszi a megjelenést.