Tarol a Vinted: a tulajdonos csak el akarta adni a ruháit, lett belőle egy milliárdos cég

Kun Gabi | 2024. Február 21.
A Vinted teljesen beépült már a magyar köztudatba, ott adjuk és vesszük a ruháink nagy részét. Az online turkálók fellegvára hobbiprojektnek indult, aztán milliárdos cég lett belőle.

2008-ban Litvániában Milda Mitkute nem akarta magával vinni költözéskor a sok felesleges, felgyűlt használt ruháját, ezért egy alapos szanálás után megkérte régi barátját, Justas Janauskast, hogy hozzon létre egy weboldalt az eladósorba került ruhák számára. Így alakult meg a Vinted. Négy évvel később már elkészült a mobilalkalmazás is, mára pedig a Vinted világszerte tarol a az online, secondhand piacterek között, és milliárdos üzletté nőtte ki magát: 20 országban elérhető, 500 millió eladásra kínált termékkel és 105 millió felhasználóval rendelkezik.

Litvánia első unikornisa

Vintage darabok

„Az a küldetésünk, hogy a secondhandet világszerte az első választássá tegyük” – mondta el a The Guardiannak Adam Jay, a Vinted vezérigazgatója, aki szerint a Vinted Litvánia első unikornisa (a legalább 1 milliárd dolláros értékelést elérő startupok neve). Bár már 2008 óta létezik, az igazi nagy robbanás 2021-ben történt, azóta futótűzként terjed a használata, Magyarországon is nagyjából azóta lett a mindennapok része, és azóta örülünk annak, hogy a lengyelek milyen olcsón adják a Nike cuccokat.

A Vinted legnagyobb vonzereje abban áll, hogy egyszerű a használata, pár kattintással megvásárolható, alkudható, szűrhető a cuccok tömkelege, és még levelezni sem kell hosszan hozzá. Már rég nem csupán ruhákról van szó, a játéktól kezdve a kisebb lakberendezési holmikig szinte tényleg bármit be lehet szerezni a többi felhasználótól, másodkézből. Teljesen új cuccok harmadáron, designer holmik az eredeti ár töredékéért – nem is értjük, hogy élhettünk eddig Vinted nélkül?

Mit kell tudni az adásvételhez?

1. A Vinted elsősorban ruhák adásvételére jött létre. A legnépszerűbb kategóriák a női és a gyerekruházat, bár más apró, postázható tárgyakat is eladhatsz, például játékokat, piperecikkeket és háztartási cikkeket.

2. Az eladás ingyenes, a vásárlás nem. A Vinted úgy keres pénzt, hogy a vevőknek díjat számít fel, amit vevővédelemnek hívnak, ezzel garantálják, hogy visszakapjuk a pénzt, ha félresikerül az adásvétel.

3. A vevők fizetik a postaköltséget. A Vinted olyan csomagküldő cégekkel kötött megállapodást, mint Packeta és Foxpost, ami olcsóbb kiszállítást jelent. Az eladóknak általában csak annyi a dolguk, hogy leadják a csomagot egy csomagküldőnél.

Le az egyenstílussal!

Azon túl, hogy egyébként a használt ruhák adásvétele mindig jó ötlet, a Vinted nagy előnye, hogy messzire elér és az amúgy is túlfogyasztással küzdő világunkban egy kis lépést tesz a fenntarthatóság felé. Egy kutatás szerint a platformon lebonyolított tranzakciók 39 százaléka megakadályozta egy új ruhadarab megvásárlását a boltban.

De vajon a Vinted megölheti a fast fashiont? „Nem hiszem, hogy eléggé elterjedt ahhoz, hogy a fast fashiont mint iparágat megzavarja – nyilatkozta Dr. Elaine Ritch, a Glasgow Caledonian University divatfogyasztói magatartás szakértője. – Ez egy annyira berögzült modell, és a kiskereskedők olyan ügyesen használják a marketingtaktikákat, hogy táplálják a fogyasztói vásárlási kényszert.” A világszerte gyártott ruhák 73 százaléka a hulladéklerakókban végzi, vagy elégetik. A Vinted önmagában nem képes megtörni ennek az iparágnak a fojtogató hatalmát, Ritch azonban úgy véli, hogy a Vinted olyan fiatal vásárlói csoportot is meg tud szólítani, akik egyébként a fast fashionhöz vonzódnának:

Azok, akik inkább individualista stílusra vágynak, a használt divat felé mozdulnak el.

Ezt támasztja alá az a 2023-as kutatás is, melynek során azt találták, hogy sokan azért használják a Vintedet, mert „unják a hagyományos üzletekben kapható tipikus ruhákat”. 

Fotó: Getty Images

Abban maximálisan egyetértünk, hogy a Vinteden izgalmasabb ruhadarabokat kaphatunk, mint a fast fashion boltokban, bár személy szerint eddig nekem nem volt túl nagy szerencsém a nadrágokkal, valahogy azt az egyet nem lehet az én, nem épp konfekciótestemre próba nélkül vásárolni. De a gyerekcuccokat már szinte csak innen szerzem be, már csak azért is, mert úgy tűnik, hogy ugyanazok a márkák extrább ruhákat forgalmaznak Lengyelországban, mint itthon, így sikerült már pár igazán különleges darabot vadászni.

Jó tapasztalatok…

A szerkesztőségből nem csak nekem vannak pozitív tapasztalataim a Vinteddel, a kollégáim között is többen mondták azt, hogy apró problémáktól eltekintve egészen sikertörténet számukra a másodkézből vásárlás. Igaz, vásárolni egyszerűbb a Vinteden, mint eladni – ez utóbbi jelentősen lelassult a 2021-es berobbanás óta.

„Olyan előfordult, hogy valami olyan erős cigiszagot árasztott, hogy kábé azonnal dobtam a mosógépbe, illetve a csomagolás néha kritikán aluli – mondta el Andi. – Egyszer kaptam egy sima nejlonzacskóban egy ruhát, ami mondjuk meglepett. Eddig egy olyan volt, amiben csalódtam, egy műbőr dzseki, ami a képen tökéletes állapotúnak tűnt, de a nyakánál durván pergett, de 800 forintért vettem, szóval azért annyira nem volt nagy érvágás.

Olyan előfordult, hogy megpróbáltak adatokat kicsalni, de szerintem annyira faék egyszerűségű az egész rendszer, és annyiszor rágják a szádba, hogy védd magad, és nem kell semmilyen adatot megadnod a vevőnek, hogy azonnal ki lehet szúrni az ilyesmit.

„Nekem csak pozitív tapasztalatom van. Rászoktatott arra, hogy alaposan átnézzem a ruhatáramat. Mindentől, amit nem hordtam, megváltam – osztotta meg tapasztalatait Enikő. – Olyantól is, amin még a cédula is rajta volt, de 3-4 éve hitegettem magam, hogy majd még egyszer felveszem. A titok az, hogy inkább eladtam alacsonyabb áron egy-egy ruhát, minthogy továbbra is a szekrényben álljon valami. Soha nem vertek át. Amikor pedig én vásároltam, szintén nem volt gond. Jó, egyszer picit varráshibás és büdi volt egy táska, de azt lehetett korrigálni varrással és 24 órás öblítőbe áztatással. Nyilván kezdetben nagyon sok pénzt kerestem vele, most már alig-alig, de mindent is eladtam.”

Fotó: Vinted

…és a nem annyira jók

Persze nem csupa játék és mese a Vinted sem, vannak bosszantó momentumok az eladás és vétel során itt is. Például amikor az alkudozást ki akarják használni a vásárlók.

„Magyar eladóktól csak könyveket vettem, de jó áron, nem alkudtam egyikkel sem, viszont mint eladó már azért vannak meglátásaim az alkudozással kapcsolatban – mondta el Anett. – Elkezdtem kiárusítani a megunt könyveimet, és elképesztően pofátlanok az emberek. A 6 ezer forintos vadiúj könyvet felrakom 3 ezerért és jönnek az 1500-as ajánlatok, és amikor elutasítom, még fel van háborodva az illető, hogy miért. Azért, mert nem éri meg kevesebbért eladni. Így is 50 százalékkal az ár alatt adom, és állítottam be csomagkedvezményeket.

Nem az alkudozás a bajom, hanem a pofátlansággal. 200-300-500 forint alkudással nincs gondom, sokszor el is fogadom, vagy ajánlok én magam egy árat, de nem mindenáron szeretném eladni a dolgokat, és ezt sokan nem értik.

A Vinted nem arról szól, hogy szinte ingyen rakom fel a dolgokat, hanem olyan áron, ami nekem megéri, hiszen én is így vásárolok. Amúgy maga a Vinteden eladás zökkenőmentes, gyors és baromi egyszerű. Az app jól használható, és gyorsan fel tudom tenni az eladásra szánt könyveimet, szóval ez a része tök jó.”

„Alapvetően nekem is csak pozitív tapasztalatom van vele, az egyetlen, amin fenn szoktam akadni, a csomagolás. Jött már ruhám babatápszeres dobozban, de olyat is láttam már, hogy valaki kukászsákban kapta meg a vágyott dolgait” – mesélte Verus.

Vigyázz, csalók!

De ez még a kisebbik probléma, a nagyobb az, hogy ezt a platformot is rendszeresen megtalálják a csalók, akik sokszor sikerrel is járnak a figyelmetlenebb felhasználóknál, akik esetleg olyan linkre kattintanak, amire nem kellene. A legújabb csalás idén januárban ütötte fel a fejét: a megrendelt használt termékek helyett vadonatúj darabok jelentek meg a a vásárlóknál, a Zalando számlájával együtt. Mint kiderült, ez nem véletlen hiba volt, hanem szándékos csalás.

Ebben az esetben a csalók létrehoznak egy hirdetést a Vinteden, amelyben egy használt terméket hirdetnek nagyon jó áron. Miután egy vásárló megveszi, a csaló a vásárló nevében megrendeli ugyanazt a terméket a Zalandótól, és elküldi neki. Mivel a Zalando lehetővé teszi az utánvételes fizetést, a csaló ezt úgy teheti meg, hogy egy fillért sem költ, miközben a vásárlót egy vadonatúj termék árával sújtják, ráadásul a Vinteden már kifizette a csalónak az ott megadott árat. A becsapott vásárlók felháborodásának és a német Spiegel magazin újságíróinak oknyomozó munkájának köszönhetően a csalás mostanra lelepleződött. A Zalando és a Vinted is tisztában van a problémával, és ígéretet tettek arra, hogy intézkedéseket tesznek ellene.

Fotó: Vinted

Egyik kollégánk, Ági sajnos áldozata lett egy másik vintedes csalásnak, ami nagyon elterjedt egy időben: „Nyáron, amikor a ruháimat szelektáltam, rájöttem, hogy van egy csomó, ami már nem stílusom, kihíztam, sose vettem fel, csak jó ötletnek tűnt megvenni… próbáljuk ki a Vintedet. Mindent szépen lefotóztam, feltöltöttem, majd nagyon gyorsan jött egy rakás üzenet és e-mail, köztük volt egy olyan is, melyben valaki az e-mail címemet kérte, mert szeretne megvenni egy szoknyát. Nem értettem, miért van erre szükség, de gondoltam, semmi gond, egy e-mail címmel nem adok ki semmi speciális információt. Megadtam. Itt követtem el a nagy hibát.

Amikor több Vinted által küldött e-mail között egy olyat is találtam, amiben arra kértek, kattintsak egy megerősítő linkre, megtettem, néhány perccel később pedig csipogott a telefonom, hogy eltűnt a pénzem a bankszámlámról.

Minden e-mail, amit kaptam, valóban a Vintedtől jött. Kivéve egyet. Azt, amelyikben az állítólagos megerősítő linket küldték. Ez az e-mail ránézésre pont úgy nézett ki, mint a Vinted hivatalos levelei. De valójában a csalók küldtek, akik előtte az e-mail címem felől vásárlóként érdeklődtek. Nagyon hülye és nagyon naiv voltam. Nyilván hiába tettem feljelentést és hiába kértem a bank segítségét.

A rendőrség szerint valószínűleg a linkre kattintással egy kémprogram települt a telefonomra, innen pedig már könnyű dolga volt a csalóknak.

Nem adtam meg a kártyám és számlám adatait, sem pedig semmi személyeset, de mostantól soha nem fogok semmire kattintani és szégyellem is magam, hogy megtettem. Egyetlen szerencse, hogy a számlámon nem sok pénz volt. Igaz, mivel a telefonom ezek után persze visszaállítottam gyári beállításra, és nem mertem semmit sem menteni róla, füstté vált egy csomó emlékem és fotóm is, ha a pénz nem lett volna elég elszomorító.”

Tippek a Vinted-csalások elkerülésére

Nézd meg az eladó profilját: Vásárlás előtt ellenőrizd az eladó profilján a pozitív és negatív értékeléseket.

Biztonságos fizetési módok: Mindig használd a Vinted biztonságos fizetési lehetőségeit, és kerüld a platformon kívüli tranzakciókat.

Ellenőrizd a termék részleteit: Kérj egyértelmű fényképeket és részletes leírást a termékről, ha a hirdetés hiányos.

Hatékony kommunikáció: Kommunikálj az eladóval, hogy tisztázd a termékkel kapcsolatos aggályaidat.

Bízz az ösztöneidben: Ha úgy érzed, nem stimmel valami az adásvétel körül, hallgass a megérzéseidre, és inkább passzold a vásárlást.

Források: 1, 2, 3, 4

Exit mobile version