„Ez egy létező dolog, az emberek David Beckham mellbimbóit akarják” – nyilatkozta egy manhattani szépészeti klinika vezetője, dr. Marc Everett a Daily Mailnek.
Egy másik plasztikai sebész, dr. Elie Levine, aki az Upper East Side-on praktizál, megerősítette kollégája szavait: „ez egy határozottan feljövőben lévő trend.”
A szakemberek szerint David Beckham mellbimbói ideálisnak nevezhetők, hiszen kicsik, mandula formájúak és szimmetrikusak. Ilyen mellbimbót pedig egy viszonylag gyors beavatkozással a plasztikai sebészek is ki tudnak alakítani pácienseik számára.
A műtét 5000 dollárba, vagyis átszámítva nagyjából 1,7 millió forintnak megfelelő összegbe kerül és alig egy óra alatt, helyi érzéstelenítésben elvégezhető. Az eljárás során körbevágják a mellbimbókat és eltávolítják a felesleges bőrt, illetve szükség esetén némi mellszövetet is, majd a mellbimbót visszavarrják.
Dr. Levine a brit lapnak elmondta: míg korábban évente alig néhányszor végzett mellbimbó-kisebbítő beavatkozást, újabban érzékelhetően megnőtt rá az igény, mostanában minden második héten csinál ilyen műtétet. A páciensei 80 százalékban New York-i férfiak, de felkeresik az Egyesült Államok más városaiból is, illetve akadnak akik, Európából vagy Dél-Amerikából utaznak hozzá a mellbimbóplasztika miatt.
A szakemberek szerint azért akar egyre több férfi tökéletes mellbimbókat, mivel divatosak a szűk ingek, ezeken pedig jól látható módon átütnek a mellbimbók.