nlc.hu
Trend
Nagy leárazás-körkép: végigjártuk a ruhaüzleteket

Nagy leárazás-körkép: végigjártuk a ruhaüzleteket

Mintás, pasztell és élénk színek, felsők, ruhák, sortok és farmerek tömegében néztünk körül, hogy kiderüljön, mire számíthatunk az első, nyári leértékelés során az üzletekben.

Az utóbbi évek trendjének megfelelően június utolsó hetével megérkezett az első nagyobb árleszállítási hullám. Amerre csak nézünk, akciós feliratok árasztották el az összes ruhaüzletet. A vásárlók száma szinte mindenhol pontosan leképezi az első körös leértékeléseket: kellően sok a nézelődő akad ahhoz, hogy már érezhetők a kedvezményes árak, mégis viszonylag kevés ahhoz képest, hogy mindemellett a nyári szünet is elkezdődött a sulikban, illetve már éppen munkaidő után járt az idő a látogatásunkkor. Valószínűleg az infláció mellett az sem segít a kereskedők aktuális helyzetén, hogy igencsak hónap vége van. 

Körülnéztünk, mire számíthatsz, és mit érdemes megvenned, ha újítani szeretnél. Üzletekre bontva, bőséges galériákban mutatjuk meg őket.

H&M

A H&M mintha még csak most ébredezne. Leárazást hirdető szekciója nagyjából ugyanakkora, mint az évben bármikor, az itt felakasztott ruhák többnyire mérethiányosak vagy csak egy-egy darab árválkodik belőlük. Nehéz átlátni az akciós kínálatot, nagy része pedig viszonylag évszak-semleges. Azért persze akadnak figyelemre méltó nyári példányok is szerencsére.

Megnézem
Összes kép (8)

Reserved

Széles a választék a Reserved üzletében, és különösen akkor lesz kedvedre való, ha egyrészes ruhákra, azon belül pedig színes darabokra pályázol. Kiemelten kedvez a hely a rózsaszín és a pink kedvelőinek, de mintás holmikban sincs hiány.

Megnézem
Összes kép (10)

Tally Weijl

Jó helyen jársz, ha kimondottan fiatalos darabokra vadászol. Nincs hiány egyszerű szabású miniruhákban, extra rövid topokban és színekben sem. A felhozatal a mennyiséget tekintve közepesnek, árát nézve viszont sok holmi esetében kedvezőnek mondható.

Megnézem
Összes kép (7)

Mohito

A fast fashion üzletek kínálatához képest határozottan egyedibb vonalat képvisel ez a márka, áraiban a leértékelés során is nagy a szórás, de nagyon is érdemes körülnézned, ha kissé különlegesebb ruhákra vágysz és szereted a romantikusabb és nőiesebb vonalat.

Megnézem
Összes kép (6)

Zara

Az akciózás politikájában egyfajta átmenetet képez a H&M és a Reserved között: több a leértékelt darab, mint az előbbinél, de kevesebb ebből a lenge és nyári, mint az utóbbinál. Ha időt szánsz rá, akkor jó eséllyel fogsz találni kedvedre valót, túl nagy olcsóságra viszont nem érdemes berendezkedned.

Megnézem
Összes kép (7)

Stradivarius

Ha akciós ruhákra vadászunk, akkor itt lesz miből válogatnunk: farmert, blúzt és ruhát is találhatunk. Némelyiket kimondottan barátságos áron, de van persze olyan is, amiért már mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk. Nincs hiány az élénk színekből és a pasztellből sem.

Megnézem
Összes kép (6)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top