Turiba csak az igénytelenek járnak
– hangzott el nem olyan régen egy ismerősöm szájából. Nem ő volt az első – és valószínűleg nem is az utolsó – aki ezt a kijelentést tette, ugyanis annak ellenére, hogy Magyarország szinte turkáló nagyhatalom (minden utcasarkon találni egy second hand üzletet) még mindig sokan vannak, akik szerint itt csak elnyűtt, kinyúlt, foltos, büdös darabokat lehet venni. Persze, ha az ember nem elég szemfüles, könnyen belefuthat ilyesmibe, de gyakorlott turizók nem esnek ilyen hibába. Azt pedig kifejezetten kikérem magunknak – és remélem, hogy senki nem bánja a királyi többest – hogy igénytelenek lennénk. Nem vagyunk azok, sőt!
A boldogságot nem a ruhád származásában mérik
Öltözködni művészet. Önmagunk kiterjesztése, egyéniségünk felvállalása, önkifejezés, vagyis összességében egy olyan módszer, amivel dopamint szabadíthatunk fel. Ezt nem én mondom – bár tehetném, hiszen én is érzem. A dopamine dressing egy létező jelenség, ami az örömközpontot stimulálja, akárcsak a szex, az étkezés, a mozgás, vagy akár a drogok is, ha nagyon elrugaszkodott példát akarunk hozni.
Amikor olyan ruhát viselünk, amiben jól érezzük magunkat, az képes az érzéseinket és a cselekedeteinket is megváltoztatni. Például a sárgáról úgy tartják, hogy a vidámság szimbóluma, így ha egy ruhát ezzel társítunk, akkor az az örömközpontra is hatással lesz.
Persze az „öröm” mindenkinek más darabok, stílusok, anyagok vagy éppen stílusok asszociációjában jelenik meg – ha ez a fekete, akkor az – de egy a lényeg: az öltözködés mentálisan is hozzánk tesz azzal, dopamint szabadít fel.
Ez az érzés pedig teljesen független attól, hogy ezt milyen előélettel bíró ruhából nyerjük.
Nem vagyok a fast fashion darabok ellen – amennyiben azok tényleges funkciót töltenek be – én is vásárolok ott, főleg alapdarabokat, amiket aztán évekig hordok. (Mondjuk az ultra-fast fashiont, mint Temu vagy Shein messziről kerülöm.) Viszont érdekelne, hogy azok, akik a turit leszólják, mert egyet jelent számukra az igénytelenséggel, azok nem tartják valahol visszásnak, hogy a fast fahsion darabokat embertelen körülmények között tartott, kizsákmányolt munkásokkal varratják, és ők ezt vásárolják meg?
Milyen etikai kódex szerint mondja azt, hogy az egyik rendben van, de a másik nem?
Fotó: Getty Images
„Egy Gucci is lehet koszos és büdös – na és akkor ki az igénytelen?”
A turik elleni érvek egyik leggyakoribbja egyébként, hogy koszos és büdös helyről van szó. Tény, hogy még a legnívósabb használtruha üzletnek is van egy „szaga”, de engem inkább az aggasztana, ha nem lenne. Ez ugyanis a száraz vegytisztítás eredménye, ami Európai Uniós előírás, és azt jelenti, hogy a ruhák válogatva, tisztítva lettek, mielőtt útnak indultak – ez a garancia arra, hogy nem kívánatos élősködők és természetesen kórokozók nem telepedtek meg bennük. A foltokat ez nem szedi ki, viszont gondoskodik arról, hogy ne vigyünk haza valami jó kis fertőzést, hiszen nem tudhatjuk, előttünk ki viselte azt az adott darabot.
Ami pedig a szagot illeti: egyetlen mosással eltüntethető a dolog, és még csodaszerre sincs hozzá szükség. Aki azt mondja, hogy az újonnan vásárolt ruháknak nincs „szaga”, az hazudik, hiszen ezek is vegykezelve vannak, így tehát első viselés előtt ezeket sem árt a gépbe bedobni egy körre. Kifejezetten az új farmerek jellegzetes szagától irtózom, amit többszöri mosással lehet csak eltüntetni. (Khmm… szóval, akkor mi a penetráns?) Azt hiszem, Vivi fogalmazta meg ezt a legjobban: „nekem az a véleményem erről az állításról, hogy egy Gucci is lehet koszos és büdös – na és akkor ki az igénytelen?”
Remek kérdés.
Nincs ráírva honnan van
A ruháim nagy százalékát másodkézből vásárolom. Elsősorban azért, mert a fenntarthatóság fontos szerepet játszik az életemben, és azt gondolom, hogy már a fast fashion boltok leárazásai sem a magyar emberek pénztárcájára vannak szabva. Egy dolog, hogy milyen módon készülnek, de sokszor silány, rossz szabású dolgokat próbálnak ránk sózni olyan áron, ami konkrétan rablás. Persze azért a turikban sem árt megnézni, mire adunk ki pénzt:
„Anno anyukámmal kiskoromban azért jártunk bálabontásokra, mert olcsóbban és menőbben tudtunk felöltözni innen, mint megvenni a drága ruhákat a boltokban, de sosem néztem ki csórónak. Anyu megtanított a jó válogatásra, szelektálásra meg később én is mindig ki tudtam választani azokat a cuccokat, amik igényesnek mutatnak vagy márkásak eleve. Amúgy a darabáras turikat nem szeretem, mert pofátlanul magasak már az árak, de a kilós turikért odavagyok. Engem főleg a környezetvédelem motivál, mert így csökkentem a fast fashion környezetterhelését” – mondja Anett. És valóban, az embernek van két szeme, nyilván nem fog megvenni olyan holmit, ami már molyrágta, vagy amin hatalmas folt van, ami vagy kijön, vagy nem.
Fotó: Getty Images
Ugyanakkor a korábbi gondolatmenethez visszakanyarodva: a ruháimra nincsenek ráírva, honnan vannak. Rendszeresen kérdezik meg, hol vettem ezt vagy azt, mert mások is szívesen beszereznék, ám a válasz után csalódottság lesz rajtuk úrrá. Na nem azért, mert igénytelennek gondolnának, hanem mert így minimális esélyük van rábukkanni. Mondjuk ennek is megvan a maga izgalma: „A turizás időigényes dolog, és rengeteg szerencse kell hozzá, hogy 20 felpróbált fekete nadrágból egy jól álljon, de megéri csinálni. Most benéztem a leárazásokra, egy akciós Zara póló 4-5000 Ft, és lehet, hogy új (bár amennyien összepróbálják, összealapozózzák és összedezorodozzák…), de bemegyek egy turiba és 5000 Ft-ból kilós áron 8 felsőt hozok el magamnak, és tartósabbak lesznek, mint a Zara pólók. Nekem a turizás amúgy mentális program is, nagyon meditatív végignézni egy kétemeletes Háda összes női ruháját, csodás énidő program még akkor is, ha a végén semmit sem veszek” – folytatta Anett.
Enci is hasonlókat említett, mint gyakorlott vásárló:
turkálni a kincsvadászat miatt járok. Sok olyan márkát kutatok fel, ami itthon nincs, külön imádom, hogy a turkálókban (általában) színek szerint rendezik el a ruhákat. Szerintem nem igénytelen, aki ezt, vagy azt használja. Nyilván ha valami kinyúlt, nagyon viseltes, akkor nem szabad megvenni. De amikor egy szép ruhát vesz az ember, akkor arra nincs ráírva, hogy honnan van.
Hozzátette, hogy vannak kifejezetten olyan second hand boltok, ahol eredeti címkés, márkás darabokat lehet kapni 50-60 százalékkal olcsóbban. Amennyiben valakinek a pénz is szempont, ez egy remek lehetőség, annyi csak, hogy hogy ezek két-három szezonnal korábbi darabok. Cserébe viszont újak, senki nem hordta még őket.
Úgyhogy innen üzenném mindenkinek, aki szerint a turkálók az igényteleneknek valók: lehet, hogy ez ezelőtt húsz évvel így volt, de most már nem ez a helyzet. Nem különb egyetlen plázában található bolt sem – ahol jellemzően össze-vissza a padlóra dobálják a holmikat – mint egy színvonalas second hand üzlet, és sokszor a választék is sokkal élhetőbb, mint a műszálas vackok, amik úton útfélen kacsingatnak ránk. Azt meg már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a másik megítélése nem ezen azon kellene, hogy múljon, hogy hol vásárolja a ruháit.
