nlc.hu
Trend
Elrontott hajvágás

100 ezret fizetett élete legpocsékabb hajvágásáért

Egészen botrányos, hogy a felkapott szalonban dolgozó fodrász milyen munkát adott ki a kezéből.

A New York-i Olivia Day egy felkapott, exkluzív és ennek megfelelő mértékben drága fodrászatot keresett fel, ahol új frizurát szeretett volna vágatni. A fiatal nő rétegesen nyírt, laza bubifrizurára vágyott, amiről képet is mutatott a fodrásznak. Hiába tette azonban, mivel a szakember – legalábbis, ha munkáját látva egyáltalán nevezhetjük annak – nem csupán, hogy nem volt képes a fotón látható frizurát elkészteni a számára, de egészen katasztrofális pusztítást végzett a tincsein. 

Olivia Day

Olivia Day a hajvágás előtt és után (Forrás: Profimedia)

Olivia jelezte a fodrásznak, hogy nem elégedett az eredménnyel és próbálja kijavítani, ám minden erre tett kísérlet csak tovább rontott a helyzeten. Az hajvágásért ráadásul kifizettették vele a 300 dolláros, vagyis átszámítva több mint 100 ezer forintnak megfelelő árat is. 

Miután elhagyta a szalont, egyenesen hazarohant és házilag próbálta helyrehozni a frizuráját, már amennyire tudta.  

Olivia Day

Ilyen a frizura oldalról (Forrás: Profimedia)

„Szerencsére leszbikus vagyok, így ez segít enyhíteni a mélyütést, hogy Ollókezű Edward kezei között elveszítettem a hajam  – mondta Olivia. – Ha túlélem ezt a frizurát, bármin túljutok.”

A nő a közösségi médiában is megosztotta negatív tapasztalatait. A kommentelők közül sokan vigasztalták, illetve biztatták, többek között azzal, hogy a lehetőségekhez mérten a legtöbbet hozta ki a frizurából. 

„A végeredmény a 90-es évek szívtipróit juttatja eszembe, remek munkát végeztél! Aki ezt a vacak munkát végezte, azonnal el kell bocsátani” – írta egy hozzászóló. 

„Öröm az ürömben, hogy gyönyörű vagy és bármilyen frizura jól áll neked” – így egy másik kommentelő.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top