A kanadai Alysha Newman bronzérmet szerzett atlétikában a párizsi olimpián, amivel gyermekkori álmát teljesítette be. Nem csak sportolóként arat azonban sikereket, hanem OnlyFans-modellként is. Oldalát még 2020-ban indította, mostanra több százezer követője van a felnőtt tartalmakat kínáló platformon.
„Büszke vagyok arra, amit a platformon elértem. Erőt ad. Kapcsolatba léphetek a rajongóimmal, inspirálhatom az embereket, és a rajongóim támogathatnak engem. Így az életem szinte minden aspektusát láthatják” – nyilatkozta a The Sun-nak, Newman, aki tisztában van azzal, hogy az OnlyFanst sokan pornóoldalként tartják számon, szerinte azonban ennél többről van szó. – „Tartalmakat készítek, üzenek a rajongóknak, élőzöm, ez segít kapcsolódni, és megtudnom, hogy mit szeretnének látni, mire kíváncsiak az emberek.”
Alysha a párizsi olimpia alatt azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy twerkeléssel ünnepelte a rúdugrásban elért 4,85 méteres teljesítményét.
A sportoló elismerte, hogy kezdetben neki is fenntartásai voltak az OnlyFans-szel kapcsolatban, éppen ezért először a családjával beszélte meg, szerintük indítson-e profilt az oldalon. Végül a nővére biztatására belevágott.
„Az évek múlásával azt mondom, hogy én lehetek az a személy, aki megváltoztatja az OnlyFans megbélyegzését. Tudom, hogy nem fogok mindenkitgondolkodását megváltoztatni, nem ez a célom. Most vlogozom az OnlyFans-emen, és még anyukám is beszélt arról, milyen olimpikont nevelni. Ez egy olyan hely, ahol önmagam lehetek, és megoszthatom az életem.”