nlc.hu
Trend
40 év az új korhatár, de még mindig tilos a gyerek

40 év az új korhatár, de a gyerek még mindig tabu – A szépségversenyek abszurd elvárásai

Bár megemelték a korhatárt, még mindig megmaradt a régi szabályok nagy része a szépségversenyeken, ami egyre kevésbé életszerű.

Egy egész ország kapta fel a fejét a nem várt fordulatra: 40 éves nő is bejutott a Miss Universe Hungary döntőjébe. A korábban példátlan esetnek a résztvevő szépségén túl az is az oka, hogy meglepő változtatással 40 évre emelték a nevezés felső korhatárát. Ez a módosítás ugyan egészen új dimenziókat nyithat meg, a szépségversenyeken számtalan szabály még mindig rendkívül szigorú, részben pedig szinte érthetetlen is.

Tilos a férj, a válás és a gyerek

A legnagyobb, nemzetközi versenyek továbbra is szigorú feltételeket szabnak a versenyzőknek, akik például nem lehetnek házasok, elváltak sőt még özvegyek sem, és nem lehet gyermekük. Korábban ezek a rendezvények az egyedülálló, fiatal női szépség ideálját próbálták megtalálni, kérdés azonban, mennyire reális elvárás mindez most, hogy az életkorban már végre rugalmasságot mutat legalább a versenyek egyike.

Kormos Enikő

Kormos Enikő 40 évesen nevezett a Miss Universe Hungary-re (Fotó: Instagram)

A szépségen, életkoron és családi állapoton túl egyébként a Miss World például a versenyzők karitatív tevékenységére és társadalmi szerepvállalására, a Miss International pedig a kommunikációs és diplomáciai készségekre is nagy hangsúlyt fektet, azonban egy 30 évesnek már bőven késő beneveznie. A Miss World 17 és 27 év, a Miss International és a Miss Earth 17 és 28 év közötti nők jelentkezését fogadja el. Utóbbi megmérettetésen ugyanakkor szintén nem csupán a külső számít: a verseny nevének megfelelően a résztvevőknek egy-egy környezetvédelmi projektet is be kell mutatniuk, ezzel is hozzájárulva a verseny fő céljához, a fenntarthatóság népszerűsítéséhez.

Hiába a kritikák, marad a bikini

Viszonylag modern, de legalábbis a többinél rugalmasabbnak tűnik a Miss Universe hozzáállása, ez azonban részben mégis csupán a látszat. Igaz, ők voltak, akik 2018-ban engedélyezték Angela Ponce, az első nyíltan transznemű versenyző indulását, mely jelentős nyitás volt a verseny történetében. Ugyanakkor egyes előírások évtizedek óta tartó viták ellenére sem koptak ki a programból. Már az 1970-es években is több országban vita tárgyává vált például a fürdőruhás bevonulás, amely sokak szerint tárgyiasítja a nőket.

A Miss World 2014-ben végül reagált ezekre a kritikákra és a verseny szervezői eltörölték a verseny ezen részét, azzal az indokkal, hogy a Miss World nem a külsőségekről szól, hanem a belső értékekről. A Miss Universe ugyanakkor továbbra is tartja magát az eredeti elképzelésekhez, még akkor is, ha hivatalosan a korábbinál már jóval nagyobb szabadságot kapnak a résztvevők a fürdőruhák kiválasztásában.

Fürdőruhás felvonulás

A 72. Miss Universe versenyzői fürdőruhában, a 2023-as El Salvador-i döntőben (Photo by Alex Peña/Getty Images)

Megbukott a kísérlet: nem nyerő a plasztika

A hagyományos szépségversenyek népszerűsége folyamatosan csökkent az elmúlt évtizedekben, ez azonban nem jelenti azt, hogy a hasonló események ne vonzanának továbbra is sok nézőt. Részben ez, részben pedig a társadalmi változások az okai annak, hogy újabbnál újabb, alternatív megmérettetésekre tesznek kísérletet a szervezők, melyek egy része arra is vállalkozik, hogy lépést tartson a korral. Igaz, ezek eredménye olykor erősen megkérdőjelezhető. 2009-ben rendezték meg Magyarországon a Miss Plastic Hungary, mely nem csak tolerálta a plasztikai beavatkozásokat, hanem egyenesen ünnepelte is azokat. Alapvető feltétel volt, hogy legalább egy műtéten már keresztül kellett esni a nevezéshez. Azóta sem rendezték meg újra…

Minimum 100 kilogramm a feltétel

Jóval nagyobb társadalmi és szimbolikus jelentőséggel bír Thaiföldön a Miss Jumbo Queen szépségverseny, melyet a 1990-es években indítottak el, és azóta évente megrendezik. A verseny egyedülálló: a nagyobb testalkatú nők számára ad platformot, és azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a figyelmet a testpozitivitásra és az elfogadásra. Feltétel, hogy a versenyzőknek legalább 100 kilogrammot kell nyomniuk, a zsűri pedig itt sem csupán a külsőt, hanem a személyiséget, a magabiztosságot és az eleganciát is értékeli. Nagyon hasonló a paraguay-i Miss Gordita, magyarosan Miss Ducika.

Miss Jumbo Queen

A Miss Jumbo Queen versenyzőinél feltétel a mázsás testsúly (Fotó: Paula Bronstein/Getty Images)

Aknabaleset áldozatai mint résztvevők

Csupán két évet élt meg a Miss Landmine verseny, melyet először Angolában, majd Kambodzsában rendeztek meg. Célja az volt, hogy egy súlyos problémára hívja fel a figyelmet, ugyanakkor rengeteg kritikát kapott: sokan etikátlannak tartották, hogy az áldozatokat ilyen módon igyekeznek reflektorfénybe állítani. Feltétel volt ugyanis, hogy olyanok indulhatnak csak rajta, akik aknabaleset áldozatai lettek.

Miss Landmine szépségverseny

August Hurica a 2008-as Miss Landmine szépségverseny győztese. Az ENSZ adatai szerint körülbelül 23 000 angolai sebesült meg aknarobbanások következtében, és még mindig több millió fel nem robbant szerkezet lehet a térségben (Fotó: AFP)

Szépségverseny a transzneműek jogaiért

Szintén Thaiföldön rendezték meg először a Miss International Queent, mely mára a világ egyik legnagyobb és legismertebb transznemű szépségversenye. Célja, hogy felhívja a figyelmet a transznemű nők jogaira és elfogadására, miközben a szépséget, tehetséget és közösségi szerepvállalást is előtérbe helyezi. A versenyzők a világ minden tájáról érkeznek, és a nemzeti viselet, fürdőruha és estélyi ruha bemutatásán túl előadással is készülnek az eseményre.

Miss International Queen

Melony Munro, Miss USA, a színfalak mögött készül a versenyre (Fotó: Peerapon Boonyakiat / SOPA)

Egyre bővül a kínálat

Akad olyan verseny is, mely kimondottan ellenpontja már feltételeiben is a legnagyobbaknak. A Miss Pregnant például Amerika több városában a várandós nőket ünnepli, a bírálat szempontjai között pedig a külsőségeken túl az anyasággal kapcsolatos gondolatok és az egészségtudatosság is megjelenik. És míg a hibátlan és makulátlan bőr alapelvárás egy Miss Universe vagy Miss World esetén, addig a Miss Tattoo világszerte nem csak szívesen fogadja a tetoválásokat, hanem azok története is sokat nyom a döntés során a latba.

Kérdés tehát, hogy a közösségi média térhódítása, az elfogadás és a tolerancia növekvő fontossága mellett meddig és hogyan tud lépést tartani a gigaversenyek egyre kevésbé életszerű elvárásrendszere a valósággal. Első lépésnek biztató, hogy már 30 fölött is tekinthető valaki hivatalosan is szépnek. A folyamatnak azonban itt csak kezdődnie kellene, semmiképp nem véget érnie.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top