nlc.hu
Trend
Egy 80 éves nő a Miss Dél-Korea döntőjében

Egy 80 éves nő is bejutott a dél-koreai szépségverseny döntőjébe

Évtizedeket letagadhat a háromszoros nagymama.

Csoj Szon-Hwa a nemrég azzal sokkolta a világot, hogy bejutott a Miss Universe Dél-Korea szépségverseny döntőjébe.

A 80 éves, háromszoros nagymama soha nem álmodozott arról, hogy a hazáját képviselhesse a Miss Universe szépségversenyen, de a verseny szabályzatmódosításának köszönhetően felcsillant számára ez a lehetőség. A felső korhatár eltörlésén kívül immár várandós, gyermekes, valamint elvált nők is versenybe szállhattak a koronáért. Csoj most abban bízik, másokat is inspirálhat azzal, hogy megmutatta, az egészség és a vitalitás akár idős korig is megőrizhető.

“Most, hogy a korhatárt feloldották, azt gondoltam: Ezt ki kell próbálnom. Akár továbbjutok, akár nem, elhatároztam, hogy élek ezzel a lehetőséggel” – nyilatkozta még a döntő előtt a dél-koreai nagyi, aki a 70-es éveiben kezdett modellként dolgozni. Nővérként dolgozott egy kórházban, és az egyik betege javasolta neki, hogy próbálja ki magát modellként. Részt vett néhány modelltanfolyamon, gyakorolta a catwalkot a munkahelyi ebédszünetekben, majd 74 évesen a szöuli divathéten debütált.

Csoj Szon-Hwa a szöuli divathéten 2024 február 1-jén - Fotó: Jean Chung/Getty Images

Csoj Szon-Hwa a szöuli divathéten 2024 február 1-jén – Fotó: Jean Chung/Getty Images

A Miss Universe Dél-Korea szeptember 30-i döntőjében ugyan nem érte el azt a célt, hogy a hazáját képviselhesse majd a novemberi világversenyen Mexikóban, de így is sok versenyzőt maga mögé utasított ilyen idősen.

Idehaza amúgy a felső korhatár eltörlésével egy 40 éves nő is bejutott a Miss Universe Hungary 12 döntőse közé. A jógaoktatóként dolgozó Kormos Enikő 634 versenyzőt utasított maga mögé. Hajós István, a zsűri elnöke azt nyilatkozta a sokszínű mezőnyről, hogy kifejezetten jót tett a versenynek, hogy érettebb hölgyek is bekerülhettek a döntőbe.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top