Soha, egyetlen ValóVilág szériában sem született még ennyi összeesküvés-elmélet, mint a mostaniban. A lavinát a kondi-szoli földi helytartója, azaz VV Józsi indította el, aki egyes internetes portálok szerint az RTL Klub beépített embere volt. A jól értesültek ezt arra alapozták, hogy Józsi regisztrálta magát a legnagyobb közösségi oldalra Félix néven. A témával korábban a Nők Lapja Café is foglalkozott, gyúrós Józsi pedig lapunknak elmesélte, mit gondol arról a teóriáról, miszerint az RTL Klub kitalált karaktere. “Ez tényleg az én privát oldalam, Nagy Félix pedig a becenevem. Azért írtam át erre a valódi nevemet, hogy ne tudjanak megtalálni” – mondta akkor a játékot önként feladó Józsi.
Nem ő azonban az egyetlen villalakó, akiről egészen elképesztő dolgok láttak napvilágot. Nemrég VV Viki hitelessége került veszélybe – ugyanezen hírportálnak köszönhetően. “Viki Lilu unokatesója! Azért nem csinálnak semmit. Viki csak azért tehet meg ennyi mindent, mert Lilu rokona. Tudtam én, hogy valahogy az RTL embere… lehet érezni” – volt olvasható az oldalon, ahonnan azóta lekerült a bejegyzés. E vádakra a műsor kreatív producere a minap a Borsban reagált: Herman Péter elmondta, akinek van egy csöppnyi józan esze, azt nem feltételezheti azt, hogy az egyik versenyzőt rokoni szálak fűzhetik a műsorvezetőhöz.
VV Attila sem maradt ki a “buliból”
Ezzel azonban még mindig nincs vége a sornak: a legfrissebb híresztelések szerint – melyekre ugyanezen az oldalon bukkantunk rá – az ötödik széria győztese, VV Attila szerződést kötött a csatornával arra vonatkozóan, hogy kikészítse Aureliót. Mint ismeretes: négy korábbi lakó nemrég birtokba vette a villát, a nyereménylakásán túladni kívánó Attila pedig – ahogy azt tőle már megszokhattuk – különböző módokon manipulálta VV Gombi 2.0-át.
A bejegyzés megálmodója minden bizonnyal ennek köszönhetően gondolta azt, hogy nem szimpla manipulálás áll a dolog hátterében. Itt kell elkeserítenünk mindenkit: de! Tény és való, hogy izgalmas fordulat lenne, ha – főleg így a finálé előtt – kiderülne, hogy valamelyik vagy akár mindegyik pletyka igaz, erről azonban szó sincsen. A Való Világot lehet nem szeretni, lehet gyűlölni, egy dologban azonban mindenki egészen biztos lehet: egy kereskedelmi csatorna sosem kockáztatná meg azt, hogy egy ilyen furmányos dolog miatt a hitelét veszítse.
A ValóVilág egyébként a végéhez közeledik, de a lakók – hiába látjuk őket 4 hónapja folyamatosan – még mindig tudnak újat mutatni: VV Zsófi például a minap döbbent rá arra, hogy repülő kutyák nem léteznek. Nahát!