TV-sztárok

Geszti Péter visszatér az X-Faktorba!

Geszti Péter különleges feladatot vállal a 2014-es X-Faktor első adásában.

Mint ismeretes, a dalszövegíró négy éven keresztül tevékenykedett mentorként az X-Faktorban, ez idő alatt két versenyzőjét, Oláh Gergőt és Danics Dórát is a dobogó legfelső fokáig juttatta. Geszti Péter tavaly decemberben a Fókuszban jelentette be, hogy búcsút int a tehetségkutatónak. “Egyrészt szeretnék több időt tölteni a családommal, és szeretném, ha a két kislányomat és a feleségemet tudnám mentorálni. Másrészt pedig jövőre egy fontos évfordulóhoz érkezem, és szeretnék új zenei irányokat venni” – mondta akkor Geszti.

A búcsú azonban, úgy tűnik, nem örökre szólt: a minap kiderült, hogy az énekes-dalszerző is szerepet vállal a szeptember 6-án induló X-Faktorban – na, nem mentorkodni fog. A Gringosztár frontembere otthonából fogja végigkövetni az eseményeket, a produkciókkal, valamint a mentorokkal kapcsolatos véleményét az X-Faktor Twitter-oldalán tweet (így nevezik azt az üzenetet, amelyet az említett platformon küldenek a felhasználok) formájában fogja megosztani a nézőkkel.

Geszti Péter visszatér az X-Faktorba!

Egy forgatás alkalmával összefutottam Nagy Feróval, akivel persze nagyon jókat poénkodtunk, és azt is megbeszéltük, hogy valamelyik hétvégén vagy nála, vagy nálam megnézzük együtt az X-Faktort, betelefonálunk az RTL-be, és véleményezzük a látottakat, innen jött alapvetően a tweetelés ötlete” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Geszti Péter, aki formabontó elképzelésével rögtön megkereste az illetékeseket.

“Vázoltam az ötletemet az X-eseknek, ők pedig azonnal rácsaptak. Még nem döntöttem el, hogy ez egy egyszeri alkalom lesz, vagy több adást is végigtweetelek” – mondta Geszti. Az X-Faktor egykori mentora végezetül azt is megosztotta velem, hogy véleménye szerint a tehetségkutatónak négy évad után is van létjogosultsága. “Szükség van szórakoztató műsorokra, az X-Faktor pedig nagyon is az. Azt gondolom, hogy amíg ez a dolog jól működik, addig van helye hétvégenként a képernyőn.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top