TV-sztárok

Jakupcsek Gabriellának van egy nem tipikus női tulajdonsága

Jakupcsek Gabriella a Lakástalkshow ma esti adásában mesél gyerekkori élményeiről, valamint pályafutásának nehézségeiről, sőt azt is elmondja, hogy első házassága miért ment tönkre.

Jakupcsek Gabriella első házasságáról, illetve a válás okairól keveset tudni, most mégis elárulja a részleteket a Lakástalkshow ma esti adásában. Mindössze három hónap alatt ment férjhez húszévesen, és három hónap alatt is vált el. Állítja, hogy elsöprően szerelmes volt az első férjébe, Máté Gáborba. „Engem olyan mélyen bántott meg a nőiségemben 30 évesen, hogy úgy döntöttem, hogy 3 hónap alatt el is válok. Az egy komoly, ösztönös döntés volt. Mi nagyon szabadon éltünk. Soha nem beszéltem erről a kapcsolatról, 10 évig a válóok nevét sem mondtam ki, most pedig már azért nem, mert nincs az élők sorában. Én soha meg nem szólaltam ebben a történetben, mert nagyon óvtam az életünket, és mert épp elég volt, hogy az a harmadik ember ezt tálalta, mi nagyon nehezen viseltük. Borzalmas, mit éltünk át emiatt.”

Fotó: VIASAT3/Labancz Viktória

Jakupcsek Gabriella saját bevallása szerint mindig is kilógott a sorból, már gyerekkorában érezte, hogy izgalmasabb az élete másoknál. Kamaszkorában is azonnal kitűnt a többiek közül, leginkább az erős személyisége által, és sokszor kivételeztek is vele a tanárok. Úgy gondolja, ezt otthonról hozta magával, mindig felnőttek társaságában volt, és rengeteg érdekes ember vette körül. A legmeghatározóbb személyt az életében a nagymamája jelentette, akinek életbölcsességeit csak most értékeli igazán. „Nálunk volt egy ilyen, hogy hol a nő helye. A nagymama helye a női szerepben kifelé mutatva hátul volt, de közben mindent ő irányított. Az egész családot ő irányította. Szerintem én ezt a szerepet átvettem. 25 éve élek a második házasságomban, mi akkorákat csatázunk, hogy azon mások csak röhögnek. Nem tudják, hogy ez komoly vagy vicces. Mi viccesen beszólogatunk, és ebben benne vannak az üzenetek. Nekem kell az, hogy otthon valakivel lehessen küzdeni egy kicsit.”

Ezt a fajta élcelődést, humort nemcsak a magánéletében, hanem a mindennapokban is előszeretettel használja.

Attól függetlenül viszont, hogy egy szerető család veszi körül, úgy gondolja, hogy hatalmas a szabadságvágya, és szüksége van az egyedüllétre is.

„Eljövök otthonról, hazamegyek, és nem számolok be senkinek, hogy aznap mit csináltam. Olyan szabadságvágyam van, amiben kell ez a levegővétel.

Ez nem egy tipikus női tulajdonság. Én egy ilyen szabálytalan lány voltam mindig is.

Ez a szabálytalanság a pályám elején borzasztóan jól jött, de rendkívül sok küzdelemmel járt, mert mindig be akartak sorolni valahova. Most már nehéz besorolásra kényszeríteni.”

Fotókredit: VIASAT3/Labancz Viktória

Az elmúlt években feszült pillanatokból bőben akadt a hivatásában, ilyenkor 2-3 napot kért, hogy elutazzon, és kipihenje magát. A szorongása mindig az olyan elvárásokból fakad, amelyeknek nem szeretne megfelelni. Ha mások az elképzelései egy műsor kapcsán, vagy mást gondol arról a feladatról, mint azok, akik döntenek felette, azt nagyon nehezen viseli. A talkshow-k esetében mindig szembejött vele ez a probléma, mivel szerinte az ilyen jellegű műsorok sikere leginkább a műsorvezető személyiségén múlik.

„A pályája elején egy nőből annyifélét akarnak csinálni, ezeket én már vicces történetekként mesélem, hogy hogyan öltöztettek át, mint egy műanyag babát állandóan, számomra idegen ruhákba. Nem mertem nemet mondani, én ezzel rettenetesen sokáig küzdöttem, hogy én máshogy nézek ki, mint a civil életben. Ha igazán komolyan mondok valamit, akkor az általában keményen szokott szólni, és azon meg szoktak sértődni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top