TV-sztárok

Váratlan for­du­lat VV Fanni ügyé­ben

Meglepő részleteket árult el a VV Fanni megölésével gyanúsított B. László vallomásából a korábbi ügyvédje.

Újabb részletek derültek ki arról az estéről, amikor a gyanú szerint meggyilkolták VV Fannit, azaz Novozánszki Fannit – írja a Blikk. A gyanúsított, B. László volt ügyvédje azt állítja: a férfi csupán mentőt akart hívni az ájult Fannihoz, és mindössze 800 méterre vitte a lány testét a lakástól.

November 20-án László úgy jutott be Fanni albérletébe, hogy ott volt a lány egyik barátnője, aki beengedte a lakásba. Sőt, ő maga hívta oda. Amint belépett, és meglátta a feltehetően valamilyen tudatmódosító szertől eszméletlen állapotban lévő Fannit, azt mondta, hogy mentőt hív. A nő megkérte, hogy ezt ne tegye, inkább vigye el magával a lányt egy helyre, ahol már várják. (…) A megjelölt célpont körülbelül 800 méterre volt Fanni lakásától, ennyi időt volt a lány a kocsijában. László odaadta az alélt Fannit, majd elhajtott

– mondta dr. Brodmann Péter ügyvéd a bulvárlapnak. Arról azonban nem kívánt részleteket elárulni, hogy ki volt az a titokzatos illető, akinek átadta Fannit.

VV Fanni

A Blikk szerint úgy tűnik, B. László Fanni barátnőjére kívánja terelni a gyanút, akit a rendőrök elsőként hallgattak meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top