TV-sztárok

Itt van Zalatnay Sarolta első képe az unokákkal

Rettenetesen izgult, hogyan fogadják majd őt Londonban, de Zalatnay Sarolta szerint nem is alakulhatott volna jobban az utazás.

Kész családba érkezni, az mindig kétesélyes, de Zalatnay Cinit egyből befogadta a lánya párjának családja. Niki már jó ideje együtt él a jamaikai származású Alexszel, és a nő két gyerekével. 

„Ő Alex, és megmondom őszintén, ha fiúból lenne, nem is volna rossz. Magas, atletikus, nagyon fiús alkat” – viccelődött az énekesnő, aki fotókat is mutatott a Mokkában

Zalatnay Sarolta a lánya párjával, Alexszel

Mint kiderült, Alex is nagyon jól táncol, odavan Zalatnay Sarolta zenéjéért is, a kisfiúk pedig imádnak táncolni. A gyerekek le nem szálltak az énekesnőről, az első perctől imádták. 

„Elmentek a suliba, és visszajöttek, máris mondták, hogy Miss Szini és már ültek rajtam. És akkor énekeljek, meg vittem neki ilyen nyuszielőzeteseket, és mindennek tudnak örülni. Én ezt elfogadtam, de lehet hogy lesznek nehézségeim. Viccesen hangzik, de például, amikor felébredtem, ott volt két kis fekete arc, hogy Good Morning, Miss Szini!  Egy pillanatig nem tudtam, hol vagyok, ezeket meg kell szokni, de mostantól gyakrabban fogunk oda-vissza mászkálni.”

Megnézem
Összes kép (4)

„A lányom egy felnőtt, 28 éves lány, nekem az fontos, hogy ő boldog legyen, és úgy tűnik, ez most működik” –mesélte tovább Cini, akit Istenes László kérdezgetett arról, hogyan tudja elfogadni ezt a helyzetet.

Zalatnay rengeteg élménnyel tért haza Londonból. Igaz, vannak dolgok, amikkel nehezen tudott megbarátkozni. 

Zalatnay és a lánya Niki, vagy ahogy ő nevezi, Nikusz

„Ez nem arról szól, hogy lány fiú, vagy fekete-szőke, hanem… na jó, kimondom: én sokkal tisztaságmániásabb vagyok. Ők lazábban élnek” – mesélte Cini, aki szerint a lánya és a család eleinte tartott is attól, hogy nem fogja magát jól érezni, de szerencsére minden jól sült el. 

Zalatnay és a lánya, Niki Londonban

Nézd vissza, hogyan mesél Zalatnay az utazásról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top