nlc.hu
TV-sztárok
Szemtanú Tusup uszodai ügyeiről: Katinka menekült

Szemtanú Tusup uszodai ügyeiről: Katinka menekült

A tények ismerete nélkül is sokan állást foglaltak már Hosszú Katinka és Shane Tusup válásval kapcsolatban, de nagyon úgy tűnik: legfeljebb csak halvány sejtésünk lehet, mi zajlott ott a háttérben.

Shane Tusup nyílt levélben írta meg, miért hagyta őt el a felesége, közben pedig Hosszú Katinka inkább kerüli a magyarázkodást, és az úszásba menekül. Ahogy írta, ez az egyetlen biztos pont az életében, közben pedig egyre jönnek fel újabb és újabb részletek. 

Nagyjából lehet sejteni, micsoda feszültség húzódik a háttérben, lehetett hallani Katinka és Dudás Dániel viszonyáról, vagy ahogyan azt is rebesgették, hogy Tusup is összemelegedett egy másik edzővel, igaz, a nő neve nem derült ki. Most a Story magazinnak mesélő szemtanú más történettel állt elő. 

„Úgy tudni, a tavalyi koppenhágai rövid pályás Európa-bajnokságon talált egymásra Katinka és Dániel. Shane oda már nem kísérte el a feleségét, tán ezért is szövődhetett románc kettőjük között a dániai éjszakában. Persze, az is lehet, hogy ez csak egyfajta válaszlépés volt a feleségétől, mert előtte már hírbe hozták a férjét több úszólánnyal is.”

A magazinban megszólalók ezen felül is sok érdekességet meséltek arról, mit láttak az úszodában. Például, hogyan bánt Shane az emberekkel, és hogyan viselkedett Katinka.

A Story magazinban Hosszú Katinka és Shane Tusup kapcsolatáról újabb részleteket olvashatsz

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top