nlc.hu
TV-sztárok
Vádat emeltek Ambrus Attila ellen

Vádat emeltek Ambrus Attila ellen

Horribilis összegű pénzbüntetést is kiróhatnak a Viszkisre, miközben csupán 91 ezer forint a havi fizetése.

Hamarosan bíróság előtt kell felelnie a Viszkisnek, Ambrus Attila ellen ugyanis vádat emeltek ittas vezetés miatt – írja a Blikk.

Hibáztam, ezen kár is vitázni. Állok elébe a tárgyalásnak” – jelentette ki az 51 éves Viszkis, aki elsősorban a várandós neje miatt aggódik. „A hatóságot minősíti, hogy nem veszik figyelembe, hogy a feleségem, Réka veszélyeztetett terhes. Mi lesz, ha megindul a szülés, én pedig nem ülhetek volán mögé, hogy azonnal elinduljunk? Nem tudok taxit hívni sem, nincs szomszéd, a kórház pedig 60 kilométerre van” – tette hozzá Ambrus, akivel akár százezreket is kifizettethetnek, miközben – elmondása szerint – csupán 91 ezer forint a havi fizetése.

Smagpictures.com / TV2 / press.tv2.hu

A bulvárlap szerint a Viszkis pénzbüntetésre számíthat, valamint arra, hogy jó pár hónapig még nem kapja vissza a vezetői engedélyét. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top