nlc.hu
TV-sztárok
Az Animal Cannibals tagjai először beszélnek a magánéletükről

Az Animal Cannibals tagjai először beszélnek a magánéletükről

Ricsipí, vagyis Rózsa Richárd és Qka MC, azaz Koller László kendőzetlenül meséltek arról, hogy édesapaként bizony néha náluk is eltörik a mécses.

Az egész ország nagyszájú, dumás rapperekként ismeri Ricsipít és Qka MC-t, akik a kilencvenes évek óta uralják a hazai rapéletet. Az Animal Cannibals két zenésze ritkán enged bepillantást a magánszférájába, ám most kivételt tettek és a Sláger TV kameráinak őszintén meséltek magánéletükről. „Van egy privát szféra, a család, a gyerekeink, a lakrészünk. Ezt szeretnénk megtartani magunknak. Minden olyan jellegű felkérést, ami ezt érinti, udvariasan elutasítunk. Sok minden nyitott könyv az életükből, de azt látjuk, hogy a családot is azzá tenni senkinek sem tesz jót” – mondta Ricsipí, aki bevallotta, édesapaként gyakran elérzékenyül.

„A korral az ember egyre érzékenyebb lesz, szerintem nincs ezzel baj, ha jönnek az érzelmek, még akkor is, ha a könnyekről van szó, utat kell engedni nekik – mondta a kétgyerekes családapa, akit zenész társa mégis kősziklának tart magához képest. – Én bármikor tudok sírni, akár egy meghatóbb reklámon is. Amikor a gyerekek megszülettek, akkor is sírtam, de szerintem nincs ezzel baj. Azt a pillanatot úgy kellett megélni. A sírás az életünk része, de szerencsére nem ez teszi ki a kilencvennyolc százalékát.”

„Nem szeretném a gyerekeimet skatulyába tenni. Próbáljanak ki minél több mindent, ne csak azt, amivel a szülők foglalkoznak. Folyamatosan igyekszünk fenntartani a lelkesedésüket, mutatni nekik alternatívákat, aztán a döntés jogát meghagyni majd nekik. Ők majd eldöntik, hogy zenei pályát választanak-e vagy sem” – mondta Ricsipí a Bencze házhoz megy című műsor vasárnapi adásában, melyet 21:55-től láthatnak a nézők a Sláger TV-n. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top