nlc.hu
TV-sztárok
Papp Szabi nem csak a saját gyerekeiért tesz

Papp Szabi nem csak a saját gyerekeiért tesz

Papp Szabi sokat változott, amióta megszülettek a gyerekei, és éppen ezért nem volt kérdés számára, hogy támogat egy jótékonysági ügyet. Ennek kapcsán mesélt arról is, milyenek apaként a hétköznapjai.

Június 16-án 8 élvonalbeli magyar együttes és előadó lép színpadra egyetlen estén. Felméri Péter humorista egy standupelőadással, Kemény Zsófi és Nyáry Luca pedig egy-egy slamprodukcióval csatlakozik a jótékonysági fesztiválhoz. Az apák napi négyórás koncertfolyam további meglepetéseket is tartogat még a nézők számára. A jegybevétel teljes egészében az UNICEF Magyarország legnehezebb sorsú gyermekeket segítő munkáját támogatja.

A Supernem frontembere, Papp Szabi tizenöt éve van együtt párjával, Eszterrel. A legfontosabb immár a család az életében. „Amióta megszülettek a gyerekek, már nincs éjszakázás, reggel velük kelek, és próbálom úgy szervezni a napomat, hogy három órától kizárólag az övék legyek. Megyek értük az óvodába, és utána együtt töltjük a nap hátralevő részét. Imádom, hogy ez a rendszer belekerült az életembe.” 

Szabi nem csak apák napján véli úgy, hogy az apukáknak fontos szerepük van a gyermekük életében: „Az a helyzet, hogy öregszünk, családapák lettünk, és egyre inkább tudatosul bennünk, mennyire fontos a gyerekek ügye.” 

Szakértők szerint különösen a baba első 1000 napján fontos, hogy az apukák minél többet játsszanak a gyermekükkel, foglalkozzanak vele, és beszéljenek hozzá, ezzel is segítve a fejlődését.

Papp Szabi a lányával, Natasával az Aladdin bemutatóján (Fotó: Smag/Nagy Zoltán)

„Nemrégiben voltunk rockkoncerten a gyerekekkel, a kislányomat én viszem művészi tornára, a fiamat pedig focira. Amikor van egy szusszanásnyi időm, a család az első, fontos számomra, hogy lássam a gyerekeket felnőni” – magyarázta Papp Szabi.

Caramel örömmel vállalta a felkérést (Fotó: Tóth Milán)

Caramel nagyon várja már a koncertet. „Örülök, hogy ilyen remek társaság jött össze, és sok kiváló zenész áll ki egy jó célért. Édesapaként is átérzem, hogy milyen fontos a gyerekek ügye, és saját személyes múltam is arra sarkall, hogy részt vállaljak az olyan kezdeményezésekben, amelyek a nehéz sorsú fiatalokat támogatják” – mondta Caramel, aki a legnagyobb slágereivel készül a koncertre.

Megnézem
Összes kép (7)

Az UNICEF egyetlen jegy árából képes biztosítani egy rászoruló gyermek egyhavi ellátását élelmiszerrel, tiszta ivóvízzel és gyógyszerrel. A segélykoncert látogatói egyben hozzájárulnak a szervezet gyermekkereskedelem ellen folytatott erőfeszítéseihez. Emberkereskedelem szempontjából Magyarország az öt legveszélyeztetettebb ország között szerepel az Európai Unióban, évente több ezer magyar nő és gyermek válik szexuális kizsákmányolás áldozatává. Az UNICEF Magyarország különböző programjai a gyerekkereskedelem megelőzését, a potenciális gyermekáldozatok felismerését célozzák, valamint egyetemi oktatás keretei között  járulnak hozzá a jövőbeni szakemberek képzéséhez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top