TV-sztárok

Harmadik esküvőjére készül Kiss Ramóna

Harmadszor is férjhez megy a műsorvezető. Kiss Ramóna és Lékai Máté a Balatonnál tart majd egy meghitt templomi esküvőt, szám szerint a harmadikat.

Olyan gyorsan kellett megszervezni a lagzit, hogy Kiss Ramóna inkább lemondott volna a nagy napról. Végül olyan jól sikerült az esküvő, hogy harmadszor is megrendezik – tudta meg a Bors.

Annyira belejöttünk az esküvőzésbe, hogy harmadszorra is össze fogunk házasodni: az első a polgári szertartás volt Nemesvámoson a két tanúval – ők a testvéreink voltak –, a második a jó kis lagzi a családdal és a barátokkal Budapesten, és lesz majd a Balatonon egy meghitt templomi esküvő is” – árulta el a kisgyermekes műsorvezető, aki a legtöbb hagyományra fittyet hányt a lagzin. Elmondása szerint egy dolgot tartott csak be párjával, Lékai Mátéval: azt, hogy az esküvő előtti éjszakát külön töltötték.

Kiss Ramóna a bulvárlapnak azt bevallotta, hogy megkönnyezte az esküvői ruhapróbát. „Bennem az igazi menyasszony akkor tört felszínre, amikor Benes Anita szalonjában szebbnél szebb ruhákat adtak rám, majd felkerült a fátyol is – mesélte. – Egészen addig nem izgultam. Na, ott már elpityeredtem.

Kiemelt kép: Smagpictures.com / RTL Klub / Sajtóklub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top