nlc.hu
TV-sztárok
Johnny Depp 8,5 millió dollárt költ havi szinten borra

Johnny Depp 8,5 millió dollárt költ havi szinten borra

Johnny Depp rendszeresen néz a pohár fenekére, a közeli ismerősei aggódnak érte.

Johnny Deppet az utóbbi időben hanyagolja Hollywood, hiszen mióta volt párja, Amber Heard azzal vádolta, hogy bántalmazta őt, nem találják meg a filmes munkákkal. A színészről köztudott, hogy alkoholproblémái vannak – a közeli ismerősei azt mondják, havi 8,5 millió dollárt, azaz több, mint 2 és fél milliárd forintot költ borra – írja a Globe magazinra hivatkozva a promotions.hu. Persze ezt mennyiségben nem bírná el a szervezete, de olyan drága borokat vesz, amelyeknek a végösszege ennyit tesz ki. 

„Ha nem áll le, karácsonyra már nem lesz életben” – nyilatkozta az egyik barátja. Az ismerősei mindent megtesznek, hogy ne jusson el idáig a színész, de nagyon nehéz bármit is javasolni neki, hiszen állítólag bezárkózott és nem hallgat senkire. 

Mivel fokozódnak a problémák, többek felszólaltak azért, hogy a Warner Bros. nélküle folytassa a Legendás állatok és megfigyelésük sorozatot, de a stúdió, a rendező és az író, J. K. Rowling kiáll Johnny Depp mellett, szerintük felfújták a dolgot, és nincs problémája a színésznek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top