TV-sztárok

„Nem vagy egyedül, van segítség” – traumatúlélőknek gyűjt a Random Shooting Day kreatív csapata

Ez lesz a harmadik év, hogy árverésre bocsátják a képeiket, köztük a híressé vált Lakatos Márk-sorozatot is, és Görög Zita Rea Millával közös képeit.

A Random Shooting Day egy olyan összművészeti műhely, ahol a sokféle szakmából érkező kreatív alkotók minden csütörtökön összegyűlnek, és teljesen egyedi fotósorozatokat hoznak létre. Eleinte szerelemből csinálták, ma már jótékonysági céllal is készítik a vérprofi divatfotóikat, a lefotózott modellek és sztárok pedig teljesen ingyen vállalják a szereplést. Idén harmadik alkalommal árverezik el a képeket, hogy a befolyt összeggel egy szervezetet támogassanak – tavaly a bevételeket a Fábián Juli Emlékalapítványnak adták, most a Trauma Ambulanciát választották. „Szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, hogy ha trauma éri őket, nincsenek egyedül, és van segítség” – mondja Koczka, ismert divatfodrász, a Random szellemi alapítója.

A Random Shooting Day jótékonysági kiállítás idén november 21-én, az Anker’t-ben nyitja meg kapuit egyetlen estére. Az ismert emberek divatfotóiból kiválogatott 50 árverési darabra bárki licitálhat az Animal Cannibals duó tagjainak vezényletével (a kikiáltási ár egységesen tízezer forint), de a többi kiállított kép is megvásárolható a helyszínen fix tízezer forintért.

Photo: Dömök Noel Szilveszter, Styling, mood: Mari Toth, Styling assist: Viktória Ujvári, Makeup: Gabriella Almássy
Model, mood: Lakatos Márk, Hair: Koczka, Special tnx: Living Fitness, Hps, Lakatos Műhely, Fecske utcai Gumiszerviz, Attile Nemeth. Betty Blue – Forrás: Facebook / Random Shooting Day

Egy rendhagyó együttműködés a divatiparban

A Random Shooting Daynek az adomány „csak” a hozadéka, az egész projekt egy amolyan művészeti összefogásnak, társas alkotásnak indult, miután három évvel ezelőtt Koczka élete (miként ő fogalmaz) „mélyrepülésbe” fordult. Koczka, akit Lakatos Márk stylisttal egy időben, a Megasztár 2003-as első szériájának fodrászaként ismert meg az ország, a szakmai válság után leült, és írt egy listát arról, mi jó, és mi rossz az életében. Ráébredt, hogy tulajdonképpen minden klappol, de egyvalami hiányzik: a napi rutinon túli szabad alkotás, pontosabban a divatfotózás, amit egy jó ideje már nem vállalt.

Szakmabeliekkel beszélgetve aztán rájött, hogy mindannyian egy cipőben járnak. „Mindenki a számlákkal jött, meg a rezsivel, és közben sajnálkozott. Elkezdtem gondolkozni, hogy mégis miként lehetne tető alá hozni valamit, hogy ne csak a verkli legyen. Ekkor jutott eszembe a Random Trip, és rájöttem, hogyan lehet ezt a mi szakmánkra lefordítani” – mondta el lapunknak Koczka, aki ezután írt egy sornyi stylistnak, sminkesnek, fotósnak és modellügynökségnél dolgozó ismerősének, és elmesélte nekik, hogy azt szeretné, ha csütörtökönként lenne egy fotózás, ahol mindig más szakmabeliek dolgoznának együtt. A divatfodrász ötlete egy új, addig ismeretlen együttműködést teremtett meg a hazai kreatív szakemberek között: az alkotók szerelemből, mégis a teljes maximumot nyújtva dolgoznak együtt, vagyis itt úgy akarja mindenki a legjobbat adni magából, hogy egy fillér nem jár érte.

A dolog lényege, hogy minden hét csütörtökön az ügynökség elküldi egy modell-lány fényképét, amely bekerül a Facebook-csoportba. Ezután jelentkezik egy csoporttag, aki vállalja, hogy összerak egy moodot (koncepciót) vasárnapig. Hétfő reggel Koczka felteszi a Facebook-csoportba a moodot, amire „lecsapnak” a hiányzó szakemberek, estére pedig általában már meg is van a teljes csapat, melynek tagjai aztán szerda estéig összeraknak egy olyan anyagot, amellyel mások hónapokat dolgoznak. A hajat mindig Koczka csinálja.

A kreatív brainstorming örömén túl a fotók persze kiválóan alkalmasak arra is, hogy a társulás portfólióját építsék. De hogyan lett ebből jótékonyság? „Tavaly ősszel megvoltunk ötven fotósorozattal, és nem akartam, hogy csak úgy elvesszenek – mesélte 2018-ban Koczka. – Ekkor találtam ki, hogy ki kéne állítani őket.” A kiállítás szervezésekor Koczka látóterében volt már a mozgássérültekkel és más fogyatékkal élőket segítő Suhanj! Alapítvány, ugyanis 2017-ben elvállalta, hogy az imázsfilmjükhöz megcsinálja a hajakat. Mivel az alapítvánnyal való közös munka nagyon megérintette, eszébe jutott, hogy segítene nekik, és felhívta őket, hogy nekik ajánlaná fel a kiállítás bevételeit. A Random végül majdnem ötszázezer forintot gyűjtött össze, amiből az alapítvány a végtaghiányos és Down-szindrómás gyerekek úszásprogramját finanszírozta.

Nem volt kérdés, hogy a következő évben is jótékony célra fordítják az árverésből befolyt összeget: „[Fábián] Juli két évig a vendégem volt, nagyon jó barátok voltunk – mondta akkor Koczka. – A halála után lettem jóban a családjával, és az anyukája kért meg, hogy legyek az alapítvány nagykövete.” Az árverésen végül 871 ezer forint jött össze a Fábián Juli Emlékalapítványnak, amely olyan zenészeket támogat, akik hosszan tartó betegség miatt nem tudnak fellépni, alkotni, dolgozni, így elesnek a pénzkereset lehetőségétől. Az alapítvány másik célja az énekesnő emlékének ápolása.

A trauma problémáját szeretnék most láthatóvá tenni

A Random nem titkolt célja, hogy idén túlszárnyalják a tavalyi eredményt. A kezdeményezés mellé olyan elismert és népszerű művészek álltak, mint Trokán Nóra, Görög Zita, Eke Angéla, Farkas Franciska, Kemény Zsófi, Bocskor Bíborka, Péterffy Lili, Rea Mila, Rátonyi Krisztina, Pálmai Anna, Baronits Gábor, Lakatos Márk vagy Perjés Zoltán. A Random Shooting Day Exhibition idei kedvezményezettje, a Trauma Ambulancia Egyesület arra kínál útmutatást, hogy a balesetet szenvedett személyek és a többi érintett a lehető legjobban jöjjenek ki a velük történtekből, nemcsak testileg, hanem lelkileg is: megtörtént eseteken, megújulásra esélyt adó módszereken keresztül mutatják meg, hogy lehet utat találni a zűrzavarban, van megoldás akár a korábbinál nemesebb, teljesebb életet élni is egy végzetesnek tűnő trauma után.

A Trauma Ambulancia munkatársai minden hónap utolsó kedd estéjén beszélgetéseket szerveznek, melyeknek helyszínét és a harapnivalót tagjaik és támogatóik biztosítják. Az árverésből befolyt összegből egy olyan helyet szeretnének létrehozni, ahol közvetlen segítséget nyújthatnak a traumák áldozatainak és hozzátartozóiknak. „Idén három olyan egyesület jött velem szembe, melyeken nagyon szívesen segítettem volna, ezért a zárt Facebook-csoportban megszavaztattam a kérdést, így esett a választás a Trauma Ambulanciára. Azt látom, hogy nagyon kevesen gondolnak arra, hogy ha valakit valamilyen trauma ér, akkor nehezen kér segítséget, és úgy éreztem, az embereknek tudniuk kell, hogy van egy ilyen lehetőség, mert nem lehet ezt egyedül megoldani. Fontos egy olyan közösség támogatása, ahol hasonló sorsú emberek ülnek, és kihúzzák egymást abból a lelki nehézségből, amiről tévesen hiszik azt, hogy könnyen fel tudják dolgozni” – magyarázza Koczka.

Őket mutatja be a Lakatos Márk ötlete alapján elkészített videó, amelyből az is kiderül, hogy készítik fel a Trauma Ambulancia önkénteseit a kiállításon lezajló mini bemutatóra:

Ez azonban még nem minden: idén az alkotók állatokon is szeretnének segíteni. Eleinte azt tervezték, hogy egy nagyobb, bajban lévő állatokon segítő alapítványt fognak támogatni, végül azonban arra jutottak, hogy kutyás fotósorozatuk elárverezésével egy mátészalkai telephelyen lévő kiskutyáknak segítenek, pontosabban Kiss Anitának, aki az Összefogás az Állatokért Alapítvány egyedüli vezetője és mindenese. Támogatásukkal azt szeretnék elérni, hogy felfigyeljenek az alapítványra. „Nagyon nagy bajban vannak, és a teleppel szemben is nagy az apátia a környéken, ahol a kutyatartás kultúrája sem igen alakult ki. Ha még tél előtt össze tudnánk gyűjteni úgy százezer forintot, abból már elég sok takarót vagy egyéb hiányzó dolgot tudnának  vásárolni” – mondja Koczka.

Idén egyébként egy másik újdonsággal is készülnek: tombolát szerveznek, amire fejenként ezer forintért lehet benevezni, a bevételt pedig fele-fele arányban osztják majd szét a két alapítvány között. „Szerencsém van, mert napról napra újabb jelentkezők állnak mögénk és ajánlanak fel értékesebbnél értékesebb tárgyi nyereményeket” – jegyzi meg Koczka, aki egyébként annyira előre tervez, hogy már azt is tudja, jövőre milyen szervezet lesz a Random-projekt következő „jótékonysági célpontja”. „Láttam, hogy Dobó Kata a hospice ház nagyköveteként tevékenykedik, és rá is írtam, hogy jövőre őket szeretném támogatni.”

A Lakatos Márkról készült fotók is árverésre kerülnek, a vele készült komplett sorozatot itt tudod megnézni

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top