A Grammy-, Golden Globe-, és Oscar-díjjal is elismert Lady Gaga saját bevallása szerint már idejét sem tudja, mikor fürdött utoljára – írja a Blikk. A sztár a Twitter-oldalán tett közzé egy üzenetet, amelyből az derül ki, hogy hatodik stúdióalbumán dolgozik éppen, a munkálatok miatt pedig annyi ideje sem maradt, hogy beálljon a zuhany alá.
Az énekesnő, aki tavaly a Csillag születik című drámával a filmezésben is kipróbálta magát, nemsokára ismét látható lesz a filmvásznon. Ahogy mi is megírtuk, a kilencvenes évek egyik szenzációs bűncselekményét feldolgozó alkotásban alakítja majd az olasz divatcézár, Maurizio Gucci volt feleségét, Patrizia Reggianit. A most hetvenéves, „fekete özvegyként” is emlegetett nő több százmillió lírát fizetett világhírű férje meggyilkolásáért.
Addig azonban még sok munkája lesz, hiszen, ahogy az India Today is írja, az album felvételei miatt épp ki sem lát a stúdióból. Lady Gaga ugyanis az alábbi tweetet posztolta, amelyből kiderült, hogy a fürdőszobáig sem jutott el az elmúlt időszakban.
„Az asszisztensem megkérdezte: mikor fürödtél utoljára? Mire én: nem emlékszem” – írta Lady Gaga, aki egy hashtaggel azt sejtette: azért nem tisztálkodott, mert hatodik albumán dolgozik.
Reméljük, karácsony alkalmából azért megjutalmazza magát egy alapos tusolással. Már csak a családja miatt is.