TV-sztárok

Kábítószer-függőségéről vallott a 21 éves magyar youtuber, Ritzl Márk

A 21 éves Ritzl Márk őszintén mesél a sötét időszakról.

Ritzl Márk a Youtube egyik legnézettebb magyar fiatalja, aki a TikTok-on kezdte a pályafutását, ám mára az Instagramon is hatalmas követőbázist tudhat magáénak. A 21 éves netes arc az utóbbi hónapokban nem volt teljesen jelen a közösségi médiában, a rajongói pedig aggódtak érte, nem tudták, min megy keresztül. Most úgy döntött, elmeséli, hogy miért tűnt el – kábítószer-függőségéről beszélt.

Elárulta, fűvel kezdte, mindennap és egyre nagyobb adagokban, de a vége felé már semmit nem érzett. „Kétszer lettem rosszul tőle, ami annyit takar, hogy hánytam, és halálérzet volt rajtam és imádkoztam, hogy éljem túl. Úgy látszik, nem annyira hatott meg, hiszen ugyanúgy csináltam” – kezdte Márk, majd elárulta, a következő lépés a speed volt.

„Felpörgetett és jól éreztem magam tőle. A lejövője elég rossz volt…”

Ezután jött az ecstasy, amiről nem egészen tudta, hogy mi az, de mégis bevette. „Hangosabban hallottam a zenét, és tök jó hangulatom volt. (…) Olyan érzést adott, hogy nem tudtam már anélkül bulizni. Egyszer nagyon túltoltam, és elég szar állapotban voltam.”

A kokaint csak egyszer próbálta ki. „Fehér volt és habzott a szám, viszont az érzés, amit adott, tetszett. Amikor felszívtam az első csíkot, úgy éreztem, hogy enyém az egész világ és bármit megtehetek” – mesélte a youtuber. 

„A legtöbbet ekiztem és füveztem” – árulta el Márk, aki azt is elmondta, hogy január közepe óta tiszta, és visszakapta az életét. Ez idő alatt sok barátjától eltávolodott, viszont amikor az édesanyjának elmondta, megkönnyebbült.

A privát Instagramján folyamatosan posztolt ezekről a bulikról és az állapotáról. Az egyik barátja, akit már nem nevez annak, továbbküldte egy ismerősének, és így tovább, ezért döntött úgy, hogy inkább tiszta vizet önt a pohárba, és elmondja ő, hogy mi, hogyan történt. 

Ritzl Márk január közepe óta tiszta

Ritzl Márk január közepe óta tiszta

Kapcsolódó cikkek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése