A Família Kft. 1991-től nyolc éven át volt az egyik legnépszerűbb hazai sorozat. Ez tekinthető úgymond az első magyar szituációs komédiának, ami bár külföldi sablonokra épült, megvoltak a maga sajátosságai. Rengeteg volt benne a szponzor, és amit a Szép család konyhájában megfőztek, azt meg is ették. A sorozatban szereplő színészek közül sajnos már többen nincsenek köztünk. A nagymamát, Vilmát alakító Bod Teréz már 2000-ben elhunyt, a családfő, Szép Károly szerepébe bújt Ádám Tamás pedig két éve, tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából. A többiek szerencsére jó egészségnek örvendnek, és alig változtak az elmúlt 20 évben.
Ágica (Esztergályos Cecília)
„Eddig, eddig, eddig vagyok!” – hangzik a jól ismert mondat szinte minden epizódban Szép Károlyné Ágnes, azaz Esztergályos Cecília szájából. A 77 éves Kossuth-díjas színésznő a sorozat óta agyondolgozza magát, az Újszínház állandó tagja, és nemrégiben egy realityben is feltűnt. A színésznő büszke a ráncaira, olyannyira, hogy nemrég egy smink nélküli fotót is mutatott magáról.
Apuka (Baranyi László)
Baranyi László tavaly nyáron ünnepelte a 92. születésnapját. A mai napig aktívan játszik a József Attila Színházban. Tavaly Gobbi Hilda-életműdíjjal tüntették ki. Sporttal és az unokáival tartja magát fitten. Húsz évvel ezelőtti önmagához képest külsőleg alig változott, ugyanolyan ősz, szakállas úriember, mint a sorozatban.
Ricsi és Misi (Spáh ikrek)
Érdekesség, hogy a sorozat forgatókönyve eredetileg nem ikrekre íródott. A Spáh ikrekre a szereplőválogatáson figyeltek föl a készítők. Ricsi és Misi gyerekként szerepeltek a sorozatban, idén ősszel lesznek 40 évesek. Spáh Dávid rendező (Dobó Kata mellett), Károly pedig operatőr lett.
Kriszta (Xantus Barbara)
Xantus Barbara a színészi pályán maradt, a sorozat után Szurdi Miklós, a Família Kft. rendezőjének felesége lett. Két gyermeke született. Mióta férjétől elvált, a Turay Ida Színház társulatában játszik. Néhány napja a koronavírus okozta járvány kapcsán aggodalmának adott hangot, mivel munkája és megélhetése komoly veszélybe került.
Ádám (Kárász Zénó)
Kárász Zénó mindössze 22 éves volt, amikor a Família Kft. szereplőgárdájába válogatták. Tavaly töltötte be az ötvenet. A sorozat óta főleg színházakban játszott, de feltűnt néhány magyar filmben is. Jelenleg a Szegedi Nemzeti Színház tagja.
Pici (Csonka András)
Csonka András Picit, azaz Ádám jó barátját alakítja a sorozatban. A Família Kft.-től óriási ismertséget és népszerűséget kapott, amit immár szabadúszó színészként kamatoztat az ország több színházában. Emellett énekesként és műsorvezetőként is nagy karriert futott be. Színházi szerepei mellett a közösségi médiafelületeken is aktív, szórakoztató tartalmakat készít.