Az 1947-es Fekete Dália-gyilkosság az Amerikai Egyesült Államok – ennélfogva pedig az egész világ – történetének egyik legismertebb és egyúttal egyik legrejtélyesebb megoldatlan bűnügye, amely olyan nagyágyúkkal versenyez egy kategóriában, mint a JFK elleni merénylet vagy a Zodiákus-gyilkosságok. Az eset popkulturális-folklorisztikus beágyazottságát jól mutatja, hogy készült már belőle nagy sikerű regény – amely mellesleg végre meghozta a kritikai sikert az addig egyszerű krimi-íróként számon tartott szerzőnek, James Ellroynak -, kevésbé nagy sikerű film Scarlett Johanssonnal a főszerepben, netflixes sorozat, valamint számítógépes játék, sőt, még egy népszerű amerikai metalzenekar is a Black Dahlia Murder nevet viseli; arról már nem is beszélve, hogy hány cikk, könyv, elemzés, dokumentumfilm, bizarr vagy kevésbé bizarr teória és miegyéb látott már napvilágot a témában az elmúlt hét évtizedben (eláruljuk: nagyon-nagyon sok).
A Fekete Dália-ügyet alapvetően három dolog emelete ki a korabeli gyilkosságok közül, és csinált belőle egy egész országot foglalkoztató hatalmas szenzációt:
- az, hogy az áldozat, vagyis Elizabeth Short egy feltűnően szép, fiatal fehér nő volt
- az a horrorfilmbe illően brutális mód, ahogy a tettes a holttestet megcsonkította
- valamint az, hogy annyi gyanúsított került hosszabb-rövidebb időre a rendőrség látókörébe, ahány szereplő talán még a Háború és békében sincs
Na és persze nyilván az is sokat számított, hogy a sajtó (vagyis valószínűleg a sajtó) által kitalált Fekete Dália név már eleve úgy hangzott, mintha valami misztikus, hátborzongató, sötét titkokkal teli, puhafedeles krimi-noir címe lenne, ami nem véletlen, hisz az ügy egynémely részlete akár egy kizárólag konyakon és cigarettán élő ponyvaíró fejéből is kipattanhatott volna.
A Fekete Dália, vagyis Elizabeth Short portréja (fotó: Wikipedia)
A mindössze 22 éves Elizabeth Short felismerhetetlenségig meggyalázott, meztelen holttestére 1947. január 15-én délelőtt tíz óra körül a Los Angeles-i Leimert Park városrészben, egy üres telken a talált rá egy helyi lakos, bizonyos Betty Bersinger, aki a kislányával sétált a környéken, és első pillantásra azt hitte, hogy valami kihajított áruházi próbababába botlott.
Tudniillik Short – mármint ami maradt belőle – a legkevésbé sem emlékeztetett egy emberi lényre: a testét – különösen az egyik mellét és a combjait – összevagdosták és a derekánál kettéhasították, darabjai pedig jó fél méter távolságra hevertek egymástól. Száját mindkét oldalon a füléig felvágták, akárcsak Hugo Nevető emberének, karjait könyökénél behajlítva a feje fölé helyezték, lábait terpeszbe tették, a halála előtt pedig valószínűleg megkínozták és meg is erőszakolták. Máskülönben tiszta, vértelen és sápadt volt – akár egy groteszk köztéri installáció. Képeket például itt lehet nézegetni a holttestről, de azért jó szívvel senkinek nem ajánljuk.
Az eset, mint említettük, hatalmas médianyilvánosságot kapott, és a vélt vagy valós részletekről a lapok egymást túlharsogva, szenzációhajhász szalagcímekben számoltak be; bizonyos vélemények szerint egyébként pont ez a túlzott figyelem, illetve a nyomában kialakuló tömeghisztéria siklatta ki az évekig tartó nyomozást. Jellemző, hogy mai napig állítólag nagyjából 500-an – többségükben férfiak – vallották magukat bűnösnek, és közülük sokan még csak meg sem születtek 1947-ben.
Még zavarosabbá teszi a dolgot, hogy magáról az áldozatról, Elizabeth Shortról is rengeteg, gyakran egymásnak ellentmondó információt lehet olvasni: egyszerre volt férfifaló, leszbikus, terhes, frigid és prostituált, ami bámulatos teljesítmény 22 évesen. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a hollófekete hajú szépség Bostonban született, egy ideig Floridában élt, majd onnan költözött Kaliforniába, ahol filmszínésznőként akart befutni: azaz, ahogy ilyenkor lenni szokott, pincérnőként dolgozott Hollywoodban, és várta a nagy lehetőséget. Amelyet valószínűleg nem egészen ilyennek képzelt korábban.
Egy korábbi rendőrségi nyilvántartási fotó a nőről. A bűne az volt, hogy fiatalkorúként alkoholt fogyasztott (fotó: Wikipedia)
A lehetséges elkövetők listája olyan kétségbeejtően és áttekinthetetlenül hosszú (pedig ez itt már a jócskán megszűrt változat!), hogy könnyen támadhat az a benyomásunk, miszerint minden egyes Los Angeles-i lakosnak volt rá valami oka, hogy eltegye láb alól ezt a szegény, teljesen ismeretlen és jelentéktelen színésznőt. Eredetileg körülbelül 150 gyanúsított neve merült fel (60-an be is ismerték, hogy ők követték el a gyilkosságot), és ezt szűkítette le a rendőrség – hosszas nyomozás és több ezer kihallgatás után – 25-re, ami még mindig nagyon-nagyon magas szám, szóval nem csoda, hogy nem jutottak semmire – mondjuk legalább egy vádemelésig.
Az azóta eltelt években-évtizedekben – a kitartó, ám teljesen reménytelen nyomozás mellett az amatőr elméletgyártóknak, valamint a profi oknyomozóknak köszönhetően – pedig még nagyobbra bővült a kör, amelybe már olyan hírességek is bekerültek, mint a folkénekes Woody Guthrie, akinek épp akkoriban volt egy furcsa zaklatási ügye, vagy a filmrendező Orson Welles, aki pont abban az évben készítette el a széttrancsírozott próbababákat felvonultató Sanghaji asszony című filmjét, és egyébként is ismert volt viharos temperamentumáról.
Aztán akadtak olyanok is, akik a Fekete Dália-gyilkosságot más, megoldatlan, vagy csak többé-kevésbé megoldottal bűnügyekkel hozták összefüggésébe: például az 1934 és 1938 közt zajló ún. clevelandi torzógyilkosságokkal, amelynek során a titokzatos és gátlástalan elkövető – akinek személyére soha nem derült fény – nagyjából egy tucat embert mészárolt le, a holttesteiket pedig durván megcsonkította. Vagy az ugyancsak Los Angelesben, illetve ugyancsak ebben az időben történt rúzsos gyilkosságokkal, amelyek kísértetiesen emlékeztettek Elizabeth Short esetére, azt leszámítva, hogy a tettes rúzzsal írt üzeneteket is hagyott az áldozatok meggyalázott holttestén. Ugyan itt meglett a tettes – egy William Heirens nevű fiatal férfi, aki aztán egész további hosszú életét a rácsok mögött töltötte-, ám sokan máig kételkednek a bűnösségében.
Szóba jöhet még:
- Leslie Dillon, a liftes fiú, aki eredetileg az egyik ismerősét próbálta bemártani, ki tudja, mi okból, de aztán őt gyanúsították meg.
- George Frederick Knowlton, a dühkezelési problémákkal küzdő, a saját családját is állandó terrorban tartó férfi, akiről a lánya, Janice Knowlton írt később könyvet, a sokatmondó Apu volt a Fekete Dália gyilkosa címmel.
- Robert M. Manley, Short egyik udvarlója, egyúttal az az utolsó ember, aki a halála előtt bizonyíthatóan találkozott a nővel.
- Walter Bayley, az agylágyulásban szenvedő sebész, aki csak pár saroknyira lakott a parktól, ahol Elizabeth Short tetemét megtalálták.
A Los Angeles Herald-Express nevű helyi lapnak címzett levél a feltételezett gyilkostól, 1947-ből. Egyesek szerint az egyik újságíró írhatta, hogy életben tartsa a sztorit (Fotó: INTERNATIONAL NEWS PHOTO/Getty Images)
Azonban a legvalószínűbb, pontosabban a legtöbb reflektorfényt kapott gyanúsított , az Dr. George Hodel, egy Los Angeles-i orvos; ő már egészen a kezdetektől fogva képben van, ráadásul – micsoda csavar – még a saját fia, a volt gyilkossági nyomozó Steve Hodel is írt róla négy könyvet, amelyekben kissé rögeszmésen és megszállottan bizonygatja apja bűnösségét. Eszerint:
- Az idősebbik Hodel kézírása épp olyan, mint azé a személyé, aki annak idején Fekete Dália Bosszúálló álnéven különös levelekkel bombázta a Los Angeles-i rendőrséget, és aki azt állította, hogy ő a gyilkos.
- Orvosként pontosan tisztában volt azzal, hogy lehet csonttörés nélkül, precízen kettévágni egy testet.
- A hagyatékából előkerült egy addig nem ismert fotó, amely – talán – Elizabeth Shortot ábrázolja
- Nagy híve volt a promiszkuitásnak, a különféle perverzióknak (sőt, az sem kizárt, hogy egyik lányát is zaklatta szexuálisan), valamint a szürrealista művészetnek; áldozatának feldarabolt holttestét talán azért rendezte el ilyen bizarr pózban, mert a család egyik barátjának, a fotós Man Raynek két ismert művét próbálta valamiképpen újraalkotni.
George Hodel, a szexmániás, szürrealista haláldoktor (fotó: Wikipedia)
Bár Steve Hodel elmélete meglehetősen népszerű, ráadásul George Hodel unokája, a három éve elhunyt Fauna Hodel is meg volt győződve arról, hogy nagyapja a gyilkos (egyébként az ő memoárjából készült tavaly a Netflix vonatkozó sorozata, az Én vagyok az éjszaka), azért a férfi hitelességével, illetve beszámíthatóságával kapcsolatban időnként fel-felmerülnek bizonyos kétségek: például mikor az egyik könyvében arra jutott, hogy apja egyúttal a hírhedt Zodiákus gyilkosságokért is felelős, azt több, egykor lelkes olvasója és támogatója is kissé tanácstalanul fogadta. De hát ez egy ilyen műfaj.
