Van egy kérdés, ami az összes interjúdban előjön, minden egyes alkalommal elhangzik, és te nagyjából mindig ugyanazt válaszolod rá birkatürelemmel. Tudod, melyik az?
Biztos a „Nem unod, hogy folyton bunkó szerepeket kell játszanod?”
Szerinted miért kérdezik meg ezt mindig tőled? Azt várják, hogy egyszer majd más választ fogsz adni?
Szerintem nincsenek felkészülve. Miért kérdezné meg ugyanazt, ha már olvashatta háromszor? Azért szoktam birkatürelemmel válaszolni, mert lehet, hogy ő nem olvasta a korábbi interjúimat. Engem amúgy is nehéz kihozni a béketűrésemből.
Fotó: Neményi Márton
Tíz éve viszont a Papírrepülők című első nagyjátékfilmes rendezésed előtt azt mondtad magadról, hogy ideges típus vagy, miközben ez sosem látszik rajtad.
Ha nagy a tét, akkor tudok idegeskedni. Mondjuk ilyen eset, amikor ott ülsz az első nagyjátékfilmed első nyilvános vetítésén, ahol egy csomó újságíró nézi meg a filmed. De a hétköznapokra is le lehet ezt vetíteni: ha történik valami otthon, a családban vagy a barátokkal, olyankor azért fel tudom magam szívni.
És milyen Szabó Simon, amikor ideges? Ezt az énedet a nyilvánosságban nemigen lehet látni.
Próbálom leplezni. Eleve van egy fizimiskám ezzel a kétméteres magassággal és kopaszsággal, így próbálok nem üvölteni, amikor ideges vagyok. Pedig általában így jön ki belőlem az ideg: üvöltök, ha elszáll az agyam.
Egy ideje már készülsz arra, hogy a saját balhés fiatalkorodról készíts filmet, de inspirált már filmkészítésre az édesapád, a nagymamád… Alkotóként miért foglalkoztat ennyire a saját családod története?
Viszonylag egyszerű az én alkotói munkásságom: arról tudok filmet csinálni, ami foglalkoztat. Ha idejönne valaki, hogy írjál egy ilyen történetet, amiben legyen benne ez is meg az is, az nekem nem menne. Alkalmazottként nem tudom ezt csinálni, kell, hogy legyen hozzá valami közöm. Általában olyan témák jutnak eszembe, amikhez például családi kötődésem van. De ott van A fal című kisfilmünk, amivel hatalmas utat jártunk be világszerte és egy csomó elismerést kaptunk: abban például semmi családi vonatkozás nincs. Olvastam az Indexen egy cikket, borzalmasan felháborított, és megírtam belőle a sztorit, amit sikerült filmre vinni.
Ahogy idősödsz, egyre kevesebb vagy egyre több dolog háborít fel?
Inkább specifikusabb dolgok háborítanak fel. Kicsit lenyugodtam, és már nem megyek bele olyan játékokba, mint régen. De ez nem azt jelenti, hogy mindent elfogadok. Csak rájöttem, hogy nem mindig van értelme ugrálni egy bizonyos kor felett.
Ez alatt azt érted, hogy nem fordulsz meg minden második tüntetésen?
Hangot kell adni annak, ha valami nem tetszik, de most már nem adok hangot mindennek. Itt volt például az SZFE-és (Színház- és Filmművészeti Egyetem) probléma, ahol abszolút egyetértettem velük, viszont nem mentem el a tüntetésre, mert semmi közöm nincs az SZFE-hez, nem jártam oda. Persze nagyon sok barátom ott végzett.
A CEU-ra se jártál, értük mégis elmentél tüntetni.
Oda se jártam, de egyrészt ott úgy éreztem, hogy az egy komolyabb politikai belenyúlás, másrészt az SZFE-nek nem volt akkora szüksége rám, mert megvannak azok az ismert arcaik és hangjaik, akiken keresztül az üzenetük el tud jutni az emberekhez. A CEU-nál azt éreztem, hogy szükség van rá, hogy ismert arcok karolják fel az ügyet.
Fotó: Neményi Márton
Visszatérve a családi vonalra: bár alkotóként gyakran inspirál a családod története, a közvetlen családod, a feleséged és a gyerekeid érezhetően nincsenek az előtérbe tolva nálad, ritkán szoktál csak egy-két mondatod elejteni róluk. Ez szándékos részedről?
Eleinte egy-két képet még felraktam a gyerekekről a közösségi médiába, de aztán nagyon hamar rájöttem, hogy nem szeretném, hogy úgy éljenek, mint egy ismert embernek a gyerekei. Viszonylag nagy körben – óvoda, iskola, különórák, játszótér stb. – mozgunk, tehát aki ismer minket, az úgyis tudja, hogy én vagyok az apjuk, meg én büszke is vagyok rájuk, de ettől még nem szeretném kiteregetni a magánéletemet. Mindenki maga döntheti el, hogy mennyit mutat meg ebből. Szerintem az nem egészséges, ha beengeded a lakásodba a bulvármédiát, és mindenféléket elárulsz a családodról.
Óvod őket a showbusinesstől?
Én óvnám, de ezzel már elkéstem, mert a kilencéves fiam már játszott egy évadot egy kőszínházban, most augusztusban pedig a Puskás musicalben fog szerepelni a kis Grosicsként, vagyis már a nyomomba lépett.
Te noszogattad errefelé?
Abszolút az ő döntése volt. Én csak lehetőségeket adok és mondok. Amikor kiderült, hogy őt hívják, mondtuk neki, hogy ha van kedved, menjél, ha nincs, akkor ne.
Te nála valamivel később, olyan 14-15 éves korod körül kezdtél színházban játszani, ugye?
Tizenhat. Nekem az egy kényszer volt akkor, mert nagyon szerettem volna szabadulni egy vidéki iskolából. Dönthettem, hogy vagy találok valamit, vagy ott ragadok. Álmomban nem gondoltam volna, hogy évtizedekkel később is ebből fogok élni. Az életemben a színészkedés mindig jelen volt, de sosem tekintettem rá úgy, mint egy szakmára, vagy olyasmire, amiből majd élni fogok. Mindig egy ilyen mellékvágány, hobbi szintű történet volt, amit én nagyon élveztem csinálni. Idővel benne ragadtam, és feljöttem benne. Az első pillanattól szerettem, de mindig azt hittem, hogy emellett majd kell még valamit dolgozni, mert az nem pálya, hogy színészkedsz, és abból élsz. (nevet) Pedig most már jó pár éve ez van.
Nem furcsa, hogy itt vagy negyvenéves, komoly családapaként, miközben a filmjeidben többnyire nagy gyerekeket játszol? Az apa éned szerinted nem érdekli a rendezőket? Nem lehet, hogy ha többet mutatnál ebből az oldaladból is, akkor a rendezők is többféle karaktert látnának beléd?
Erre használom a kereskedelmi tévék showműsorait, például a Szenzációs négyest vagy a Konyhafőnök VIP-t. Azokban próbálom nem azt a karaktert hozni, amit a filmekben. Vagy akár az interjúkat is. Ilyenkor próbálom ellensúlyozni ezt. Valamilyen szinten a Pesti balhéban is mást játszom: a nagy gyerek abszolút igaz rá, viszont azt nem mondanám, hogy bunkó lenne. Ebben a szerepkörben is akadnak árnyalatok. Szimpatikus volt a forgatókönyvben, hogy van egy ilyen indián kattanású nagyra nőtt gyerek, aki nagyon szereti a barátait.
Fotó: Neményi Márton
Ha annak idején nem kezdtél volna el színházban játszani, szerinted milyen szakma mellett kötöttél volna ki?
A zene elég komoly részt kivett az életemből. Nagyon sokat éjszakáztam. Vezettem klubokat, fesztiválon volt helyszínem, én ebben elég keményen benne voltam. Az Irie Maffia vagy a Brains mind abban a klubban nőtték ki magukat, amit én vittem. Szerettem csinálni, viszont az éjszakázásban nagyon el lehet fáradni. Nem biztos, hogy sokáig bírtam volna, de valószínűleg ezen a rendezvény vonalon maradtam volna. Azért örülök, hogy nem kellett ebben benne ragadni, pláne most, hogy az összes klub zárva van.
Vannak színészi munkáid a járvány kitörése óta?
Április eleje óta nem dolgoztam semmit, ami nyilván nagyon szarul érint. A pénz nullázódott, minden elrakott pénzt fel kell élni. Konkrétan a nyugdíjra tettem félre a pénzt, mert nyugdíjam nekem nem nagyon lesz, és akkor most ebbe bele kellett nyúlni. Tegnapelőtt kötöttem megállapodást egy új műsorról, de hát még az sem biztos. Azt lassan elkezdenénk forgatni, de ki tudja, mi jön itt szeptemberben meg októberben? Ha nem raktam volna félre pénzt tavaly, most például a kocsit meg a motort kellene eladnom.
Gondolom, pocsék érzés, hogy kenyérre meg villanyszámlára kell elköltened a félretett pénzed.
Nem a felső tízezerből jöttem, viszonylag jól tudom fogni a pénzt, szóval éhen halni nem fogunk. 15-16 éves korom óta mindent magamnak veszek meg. Édesanyámnál laktam, meg ő etetett, de a ruháimat és a mindenféle igényeimet magamnak kellett finanszíroznom, miután az apám meghalt 17 éves koromban. Elkezdtem dolgozni, mert azt gondoltam, hogy ez a minimum, hogy anyámnak segítek, és azóta így élek. Amikor jöttek az életemben a barátnők, akkor náluk laktam. Nem az volt, hogy én összeraktam magamnak egy lakást, ez ma Magyarországon lassan lehetetlen. Szerintem itthon egy húszas vagy harmincas éveiben járó ember nem tud a saját erejéből egy lakást összerakni. Mindenki albérletben lakik, mert nem tudsz annyit és olyan áron dolgozni, hogy abból lakást vehess. A feleségemmel szerencsénk volt, mert az ő szülei ezt meg tudták teremteni, és abból tudtunk mi tovább építkezni, és azt tudtuk feltuningolni.
Azon nem gondolkodtál, hogy amíg nem jönnek újra a színészi melók, valami másba kezdj?
Dehogynem. Van egy pickupom, mondtam májusban, hogy ha júliusig nem jön be semmi, akkor el kell menni fuvarozni vagy pakolni. Persze kitalálhatok olyat is, hogy otthonról filmezem magam, felteszem a netre és csinálok YouTube csatornát, de abból nem keresek pénzt két hónapon belül. Azt fel kell futtatni, ami akár évekbe is telhet.
Ha jól tudom, eredetileg neked is felkínálták a Mintaapák egyik főszerepét, de annak idején nemet mondtál rá. Egy ilyen helyzetben már máshogy döntenél?
A Mintaapákra csak amiatt mondtam nemet, mert szerettem volna látni a gyerekeimet felnőni, meg foglalkozni velük napi szinten. Én nem tudom éves szinten bevállalni azt, hogy reggel 6-7-től este 6-7-ig nem vagyok otthon. Szeretem őket elvinni óvodába, iskolába, értük menni, szeretek velük lenni a játszótéren satöbbi. Szeretem minden nap kivenni a részem az életükből. Az első pár év, amiben ők vannak annyira megismételhetetlen, hogy erről nem akarok lemaradni.
Fotó: Neményi Márton
Ezek szerint nem amiatt mondtál nemet, mert nem akartál a TV2-nél dolgozni?
Ezen már túl vagyok. Most tényleg azon gondolkozzak, hogy TV2, RTL Klub vagy Magyar Televízió? Nem akarok ebbe a harcba beleállni. Lehet mindenféle dolgokat képviselni az életben, de szerintem nem akkor, amikor a családod fenntartásáról is szó van. Egyrészt azt kell nézni, hogy milyen minőségű a dolog, amiben szerepelsz, másrészt azt, hogy a te életedre ez milyen hatással lesz, és most a magánéletemre gondolok. Ha nagyon közel kell dörgölőzni a politikához, nyilván nem megyek bele. Elég sok kolléga dolgozik a TV2-nél és az RTL Klubnál is, és mindenki próbál normális életet élni. Nem gondolnám magamat se sokkal különbnek. Mindig ezt a példát mondom: ha bemész a pékségbe, a pék se fogja megmondani, hogy ki vehet az ő kiflijéből. Ne engedjék be a moziba azt a közönséget, aki nem ért egyet velem politikailag? Ez nyilván hülyeség. Húszévesen kell hangosnak meg radikálisnak lenni, most meg már okosan kell csinálni.
Azért amikor kitört a botrány a Mintaapák körül, egy kicsit örültél, hogy kimaradtál belőle?
Nem tudom a pontos részleteket, csak pletykákat hallottam, de azt nagyon sajnáltam, hogy idáig fajult a helyzet. Úgy gondolom, hogy az elején nagyjából látni lehet, mibe vágsz bele. Ha meg elvállalsz valamit, akkor azt csinálni kell.
A saját fiatalkorodról tervezett filmed, a Savaria Expressz hogy áll?
Három verziója is van a forgatókönyvnek, készen van, az előző Andy Vajna-féle rendszerben fogadták el a fejlesztését, csak nem adtak pénzt a gyártásra. Biztos, hogy később még kezdeni fogok vele valamit. Az új rendszerben újra be lehet adni, de szándékosan nem ezt adtam be hozzájuk először. Nem azzal akartam indulni, amit még az előző rendszerben fejlesztettem.
Az új filmterved miről szól?
Ebben nincs önéletrajzi szál vagy családi ihletés. Nagyon szívesen beszélnék róla, de nem akarok. Eddig mindig minden interjúmban elmondtam, hogy a következő filmtervem mi lesz, és egyikből se lett semmi. Csak akkor fogok beszélni róla, ha már a film sajtónapján ülünk. (nevet)
Furcsa, hogy a Papírrepülők formájában már rendeztél nagyjátékfilmet, ami egész szép kört futott be, mégsem kaptál lehetőséget a folytatásra.
Az egy nagyon jó belépő volt az MMK-nál, utána rögtön két forgatókönyv-fejlesztésemet támogatni kezdték. Csakhogy rá egy évre megszűnt ez a szervezet, és jött a Filmalap. A mai napig megállítanak az utcán és kapok elismerő szavakat a Papírrepülőkre, de azt hozzá kell tenni, hogy az tényleg egy friss, haveri szívességekből, minimális pénzből készült vállalkozás volt, és nem mindenkinek tetszett, hogy mi bebizonyítottuk, hogy nem feltétlenül kell 6-700 millió forint egy filmhez.
Ezt a szívességkérős filmkészítést csak egyszer lehet eljátszani?
Tudni tudnék így filmet készíteni, de már nem biztos, hogy szeretnék. Annál már elfoglaltabb vagyok, hogy még egyszer ennyi időt bele tudjak rakni egy filmbe. A Papírrepülőknél mi három hónapig gyakorlatilag nem mentünk haza, folyamatosan melóztunk. 28-29 évesen ezt még megcsinálod, de 40 évesen, amikor már családapa vagy és pénzt kell keresned, már nem igazán. Az akkori életformámba ez belefért, most már nem férne bele. A másik meg az, hogy muszáj, hogy legyen az emberben egy minimális szakmai büszkeség: utána csináltam több díjnyertes kisfilmet, annyi díjam van, hogy lassan már egy dobozban sem férnek el otthon, de mégsem érek el vele semmit. Szeretném, hogy azon dolgok alapján ítéljen meg egy szakmai kuratórium, amiket már letettem az asztalra, és ne az alapján ítéljen meg a közönség, hogy mire vagyok képes, ha nem támogatnak. Azt szeretném bebizonyítani, hogy mire vagyok képes akkor, ha együttműködhetek egy rendszerrel.
Fotó: Neményi Márton
A kertévés szerepléseidnél mi alapján döntöd el, hogy mi az, ami belefér nálad, és mi az, ami nem?
Főleg a műsor alapján döntök. Miről szól, és mi van benne? Voltak olyan műsorok, amiket nem vállaltam be, például mondtam már nemet realityre. Volt a TV2-n egy karanténműsor, abba meg azzal a feltétellel mentem bele, hogy a családom nem fog szerepelni. A mai napig a kedvencem az RTL-es Konyhafőnök VIP, ami egy rohadt jó műsor volt. Főzőcskézel, tanulsz, versenyzel, ráadásul semmi kínos nincs benne.
Más típusú emberek ismernek meg az utcán egy Konyhafőnök VIP után?
Igen, tágabb lett a kör. Sokkal több gyerek ismer meg. Hihetetlen, hogy mennyi gyerek nézi a Drága örökösöket és a Konyhafőnököt, és ők jönnek oda. Nyilván ők jóval lazábbak, mint egy felnőtt, és nincs bennük semmi gátlás. Nagyon cukik. Volt, hogy a kisfiamat vittem nyílt napra az iskolába, és megrohamozott egy osztály, hogy az üzenőfüzetüket írjam alá. Nagyon aranyosak voltak.
A jellegzetes suttyó karaktered mindig mellékszereplő a filmjeidben. Arra sosem gondoltál, hogy egy teljes sorozatot vagy filmet lehetne építeni rá?
Dehogynem. Minden nagyképűség nélkül mondom: ezeket a filmeket általában miattam jegyzik meg az emberek. A Hajnal Tímea kapcsán is állandóan engem hoznak fel, a Moszkva térnél is engem emlegetnek. Ezek nekem igazából bókok, de szerintem bókok az alkotóknak is, hogy annyira jól sikerült a karaktert megteremteni, hogy az emberek emlékeznek rá. Sokat gondoltam rá, hogy erre a figurára lehetne egy filmet vagy sorozatot építeni, de úgy vagyok vele, hogy magamnak biztos nem fogom megteremteni. Még nem tartok ott. Lehet, hogy tíz év múlva ott fogok tartani, de most még annyi mondanivalóm van, és annyi energiát szeretnék más dolgokba fektetni, hogy erre most nem jut. Ha valaki ezt megteremti nekem, szívesen elvállalom.
A Pesti balhéhoz miért volt jó csatlakozni?
Nekem az volt a vonzó benne, hogy milyen emberekkel dolgozhatom együtt. Nem mindennap szerepelhetsz együtt az ország legjobb színészeivel. Mészáros Béla, Elek Feri, Petrik Andi, Hegedűs D. Géza… Azért ez egy válogatott. Bekerülni közéjük már egy elismerés. A történetben meg az tetszett, hogy végre helyszíneken dolgozhattunk. Nem az volt, hogy bemész a szobába, lemegy a párbeszéd, vagy bemész a kocsmába és lemegy a párbeszéd. A Pesti balhéban akciók és helyszínek vannak, volt forgatás éjjel, volt forgatás nappal, kaszkadőrmutatványok és verekedések vannak…
Fotó: Neményi Márton
Szeretsz akciójeleneteket forgatni? A magánéletedben mennyire vagy sportos?
Nagyon sportos voltam, amíg szét nem ment a derekam, de a Pesti balhé akciójeleneteit még pont meg tudtam csinálni. A derékfájás csak utána jött ki. Elhanyagoltam sajnos az elmúlt tíz évben.
A sportolás miatt jöttek elő a problémák?
Gyerekként vízilabdáztam és kosaraztam, felnőttként meg küzdősportokat csináltam, de nem ebben ment tönkre, inkább abban, hogy mindig rosszul emeltem, meg nem úgy éltem és mozogtam, ahogy kellett volna ezzel a testmagassággal. Mindig azt mondja a gerincspecialista ismerősöm, akivel szoktam erről dumálni, hogy eleve az a probléma, hogy az embernek nem kellett volna két lábra állnia. (nevet) Ott kezdődött a baj. A kaszkadőrködés mindig is érdekelt, és mindig idegesített, hogy a legjobb részeket dublőr meg kaszkadőr csinálta helyettem például a Zuhanórepülésben vagy a Moszkva térben. Ott volt a nagy Range Rover, és nem vezethettem. A Pesti balhé gyártásvezetőjével és producerével lebeszéltem, hogy itt azért hadd csináljam már én.
Könnyen belementek?
Ők könnyen, de Lóth Balázs rendező iszonyatosan ideges volt a forgatás alatt, ő nem tudta mire készülők, csak a forgatáson derült ki számára, hogy én fogom csinálni ezeket a jeleneteket.
A mostani derékfájásoddal már nem csinálhatnál ilyesmit?
Most kaszkadőrre lenne szükség, mert konkrétan fájdalmaim vannak. Minden nap tornázom negyven percet, hogy megerősítsem azokat a mélyizmokat, amik tartják a gerincet. Aktivizálnom kell azokat az izmokat, amiket nem használtam, és ha ez megvan, jöhet újra a kaszkadőrködés.
Melyik az a Szabó Simon duma, amit a legtöbbször hallasz vissza a rajongóidtól?
A „Ki a csöcs az a Nagy Imre?” a Moszkva térből mindig előjön. De sok van, valamit mindig kitalálnak.
Fotó: Neményi Márton
