Szabadidő

„Végre egy olyan magyar film, amiben lehet esni, kelni, verekedni”

Magyar akcióvígjáték forgatásán jártam Dunaharaszti egyik látványos villájában, ahol olyan luxus fogadott, hogy ha nem mindenki magyarul beszélt volna körülöttem, rögtön Los Angeles kertvárosi részén éreztem volna magam. A Pesti balhé ugyanis a budapesti elit köreiben játszódik, és egy kifordított rablás története.

A Pesti balhé valójában balhémozi (angolos nevén heist movie), de az alkotói nem szeretik annak hívni, merthogy a hazai nézők nem igazán ismerik a kifejezést. Mondhatnánk akcióvígjátéknak is, de Lóth Balázs rendező szerint ez meg azért félrevezető, mert az akció szóról az embereknek mindig a bokorból állig felfegyverzetten kilépő Schwarzenegger ugrik be, aki ötvenesével kaszálja le az ellenfeleit a géppuskájával. Akkor mégis micsoda a Pesti balhé? Az alkotók szerint a legközelebb akkor járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy egy hatalmas szívvel-lélekkel megáldott kalandvígjáték.

Luxusban, sej!

A Dunaharaszti egyik csendes mellékutcájában található, kívülről kevésbé látványos, de belülről igazi luxusvilla hatású épületben a stáb öt napot forgat. A történet szerint ez a ház Marcellnek, a történet főhősének otthona.

Egy építészmérnök srác, aki szegény sorban nőtt fel, de sok munkával felkapaszkodott, és a csillogás, a pénz és a hírnév lett számára a legfontosabb. Teljesen bekebelezték őt a külsőségek és a kivagyiság

– írja le őt nekem a karaktert alakító Mészáros Béla, aki maga is átérezheti a karaktere vagyonosságát. Miközben ott vagyok, az udvaron épp egy 30 milliós, vadonatúj elektromos BMW parkol, a színészt a legjobb ruhákba öltöztetik, és időnként az is előfordul vele, hogy egy több milliót érő óra fityeg forgatás közben a kezén. Irigylésre méltó élet, de Mészáros szerint a látszat azért kicsit csal:

A pénz és a hírnév csak egy bizonyos ideig töltik ki az ember igényeit: ezek a dúsgazdag emberek sokszor valójában sokkal magányosabbak, mint gondoljuk.

Marcell mindennapjaiba is az hozza vissza a régi fényt, amikor visszatérnek az életébe a gyerekkori barátai, akiket Petrik Andrea, Elek Ferenc, Szabó Simon és Inotay Ákos alakítanak. Mivel nem szeretnénk teljesen szétspoilerezni a fél év múlva (Valentin-nap környékén) bemutatásra kerülő filmet, ezért csak annyit mondunk, hogy egy esemény hatására a srácok úgy döntenek, hogy egy merész akcióval egy fordított rablást hajtanak végre: nem kilopnak, hanem belopnak egy festményt egy aukcióra. A nagy közös balhé és a közös ellenség (őt Hegedűs D. Géza alakítja) természetesen újra összehozza a társaságot, és pont ez a legfontosabb Lóth Balázs számára: a film lehet, hogy egy balhé körül forog, de a lényegét mindig is a karakterek közti barátság jelentette.

Szabó Simon és Hegedűs D. Géza (Fotó: Glódi Balázs)

Egy filmes, aki mellesleg ember

Hogy miért írom azt, hogy mindig is? Mert a Pesti balhé már nem számít friss húsnak. Összesen öt éve készül, amiből négy évet vitt el a forgatókönyvírás. Ennyi idő alatt összesen 21 változat készült, és bár a sztori rengeteget változott, a karakterek barátsága mindegyik verzióban középpontban volt.

A 36 napos forgatás kétharmadánál jár a stáb, amikor meglátogatom őket, és mostanra az összegyűlt anyagból a rendező már összevágott egy hangulatos kedvcsinálót, amit látva leginkább Guy Ritchie gengszterfilmjeinek világa ugrik be. Amikor ezt felvetem Lóth Balázsnak, megköszöni a hasonlatot, mert szereti Guy Ritchie-t, de szerinte közelebb áll hozzá Spielberg vagy Zemeckis klasszikusabb beállításokat alkalmazó, régimódi – vagy örökzöld? – iskolája. Bár a Pesti balhé lesz az első, nagyobb közönséget megcélzó munkája, Balázs régi motorosnak számít a filmszakmában. A film egyik szereplője, Szabó Simon már ismeri őt vagy húsz éve, és tudja, hogy nála a filmezés sokszor a megszállottsággal vetekszik.

Nem azt mondanám Balázsra, hogy egy ember, aki filmes, hanem egy filmes, aki mellesleg ember.

Lóth Balázs rendező (Fotó: Glódi Balázs)

A budapesti elit világa

A sztori címe az, hogy Pesti balhé, és ezt mi nagyon komolyan gondoljuk: Budapestnek egy olyan arcát próbáljuk megmutatni, amit nem, vagy csak nagyon ritkán láthatnak az emberek. A valódi budapesti elit világát próbáljuk visszaadni. Olyan belsők, olyan házak, olyan utcák, olyan hotelek…

– magyarázza a rendező.

A budapesti elit világának megmutatása nem olcsó mulatság, de ennek megoldása már a producerre, Fülöp Péterre tartozik. Olyan helyszíneket kellett megszerezniük, amelyeket nem feltétlenül adnak oda szívesen egy filmes stábnak, ráadásul a pénztárcájuk sem volt feneketlennek mondható: a Pesti balhé a nagyjából félmilliárd forintos büdzséjével hazai körülmények között közepes költségvetésűnek számít.

Fotó: Glódi Balázs

Az elit Budapest bemutatása nem olcsó mulatság. Nemcsak a helyszínfoglalás miatt, hanem például válogatott statisztériára van szükséged a jelenetekhez. Egy elit rendezvénynél – például egy aukciónál – még a háttérbe se tehetünk be akárkit. El kell hinnünk, hogy a jelenetben az ország és Európa leggazdagabbjai gyűltek össze. Nem elég, hogy ilyen embereket nehéz összeválogatni, hanem ha valahogy mégis sikerül, még fel is kell öltöztetni őket. Itt nem mondhatjuk azt, hogy gyere a forgatásra az otthoni öltönyödben.

Akcióban gazdag

Amikor Szabó Simon a felvétel szünetében kiugrik hozzám pár percet beszélgetni, egy jókora monokli figyel a szeme alatt. Szerencsére gyorsan kiderül, hogy csak festett, a most forgatott jelenet ugyanis pont egy kisebb bunyó után játszódik. A bunyó kapásból felvillanyozza Simont, ugyanis nem sok magyar filmben van lehetősége egy színésznek akciójelenetet forgatni.

Ez végre egy olyan magyar film, amiben lehet esni, kelni, verekedni. Érezzük, hogy élünk, és ez marha jó. A kaszkadőrszakértővel, Gulyás Kiss Zoltánnal begyakoroljuk a mozdulatokat, felvesszük telefonra, elküldjük a rendezőnek, ha neki tetszik, akkor leforgatjuk, ha nem, akkor alakítunk rajta.

Aki esetleg Simon egészségéért aggódna, annak elárulom, hogy a karaktere, Jet nemcsak kapja a pofonokat a filmben, hanem jócskán adja is, bár egy orrtörést később azért még el kell viselnie.

A Pesti balhé sztárjai (Fotó: Glódi Balázs)

A kollégák mellett az akciójelenetek voltak azok, amik leginkább vonzották a baráti társaság egyetlen női tagját, Alexát alakító Petrik Andreát is.

Nagyon bírom az akciórészét. Rohangálunk, kúszunk, mászunk, sőt még búvárkodunk is. A jelenetet a Király fürdőben vettük fel. Amikor csináltuk a búvárjelenetet a hátamon ötvenkilónyi oxigénpalackkal, arra gondoltam, hogy ha én egy ilyen nagyon törékeny, vékony lány lennék, biztosan nem tudtam volna végigcsinálni. 

Andrea számára nem furcsa, hogy ő az egyetlen lány a csapatban, mert úgy gondolja, hogy alkatilag is van benne valami fiús, és jól érzi magát a fiúk között. Persze az egyetlen női karakter a sok férfi között azzal is jár, hogy minden fiú egy kicsit szerelmes lesz belé, de az igazi szerelmi szál a főszereplőhöz, Marcellhez köti. Lóth Balázs szerint az Andrea által alakított Alexa a sztori lelke: egy titokzatos, különleges és izgalmas nő, aki súlyos sebet hordoz magában. Petrik Andrea viszont kicsit egyszerűbben írja le: „A karakterem egy harmincas éveiben járó, felnőni képtelen tinilány. Ez a sztori az ő felnövéstörténete is.”

És hogy mit várhatunk a Pesti balhétól? A rendezője egy olyan filmet szeretne, amelynek amellett, hogy nagyon szórakoztató, van lelke, és van egy olyan világa, amelybe a néző szeret belemerülni. Lóth Balázs célja, hogy a nézők úgy érezzék magukat a moziszékben ülve, hogy ők is szeretnének ehhez a baráti társasághoz tartozni, és velük együtt lógni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése