nlc.hu
TV-sztárok

Vecsei H. Miklós a Pál utcai fiúkban

Vígszínház: Vecsei H. Miklós már nem játszik a Pál utcai fiúkban

A kultikus regény musical változatát a nagy sikerre való tekintettel augusztustól továbbra is a repertoáron tartja a Vígszínház, ugyanakkor az egyik főhőst alakító Vecsei H. Miklós mostantól egy másik fiatal tehetségnek adja át Nemecsek szerepét.
Vecsei H. Miklós - Fotó: MTI

Facebook oldalán jelentette be a Vígszínház, hogy egyik sikerdarabjuk, a Molnár Ferenc regény alapján Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián által írt musicalt ugyanúgy játsszák augusztustól a nagyszínpadon. A Vígszínházban 2016 óta a folyamatosan telt házzal menő darab azóta megélt majdnem 300 előadást.

A teátrum egyúttal azt is közölte, hogy távozik A Pál utcai fiúk szereposztásából Vecsei H. Miklós, aki eddig Nemecsek szerepét játszotta a musicalben.

További változások az előadás életében:

  • augusztus 21-én pénteken este Nemecsek szerepében Dino Benjámin debütál, Vecsei H. Miklós helyett
  • az idősebb Pásztort mostantól Ertl Zsombor játssza
  • augusztus 22-én Bokaként Sándor Pétert láthatják a nézők
  • vasárnap este Brasch Bence fog Áts Feriként megküzdeni a Grundért
  • Csónakos szerepében is új színészek lesznek: Rábaközi Gergő Gyöngyösi Zoltánnal kettőzve játssza majd ezt a szerepet
  • a jövőben Boka, Áts Feri, Csónakos és az idősebb Pásztor szerepét kettőzve tűzik műsorra.

Az aktuális szereposztásokról a Vígszínház honlapján tájékozódhatunk. 

“A kettőzésekre az előadás népszerűsége és a zavartalan színházi működés biztosítása miatt van szükség. Az új beállók régóta készülnek a szerepükre, és most már ők is sajátjuknak érzik a Grundot. Nemecsektől búcsúzik Vecsei H. Miklós, aki ebben az előadásban nem fog többet színpadra lépni, de a többi szerepét megtartva vendégként továbbra is részt vesz a Vígszínház életében, és a Szerelmek városa című decemberi bemutatónk szövegkönyvét írja” – írta indoklásként Facebook posztjában a Vígszínház. 

Zajlanak a változások az utóbbi időben a Vígszínház háza táján:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top