nlc.hu
TV-sztárok

A Konyhafőnök VIP: Béres Anett kiesett

„Nem gondoltam, hogy ennyire rossz lett a tányérom” – Béres Anett esett ki elsőként a kék csapatból A Konyhafőnök VIP-ben

Odaégette a cukkinifasírtot és a makrélát sem fűszerezte kellőképpen Béres Anett A Konyhafőnök VIP-ben.

A Konyhafőnök VIP hétfői adásában a zsűri felosztotta a kéket és elindult Sárközi Ákos elődöntős hete. A továbbjutáson és végső győzelmen túl további két fő célt szabott ki csapatának a séf: a tálalás fejlesztése és a halakkal való bánásmód – ezekre fognak fókuszálni.

Sárközi Ákos

Halpulttal készült Sárközi Ákos (Fotó: RTL Klub)

Sárközi Ákos nem beszélt a levegőbe. Az első feladatban rögtön egy halpulttal – amin makréla, garnéla, spanyol carabinero rák, vörös tonhalfilé, egész ponty, egész keszeg és lazacfilé volt kirakva – találták szemben magukat a versenyzők. A makréla kötelező elemként kellett, hogy a tányérokon szerepeljen, plusz még legalább egy hozzávalót is feldolgoztatott a zsűri a versenyzőkkel.

Konyhafőnök VIP

A Konyhafőnök VIP versenyzői között volt olyan is, aki háromféle halat is bevállalt (Fotó: RTL Klub)

A második feladatban is egy halé volt a főszerep, ezúttal Sárközi Ákos mutatott be egy – állítása szerint – „egyszerű” pisztrángot sült tésztával. A versenyzők a séf tányérját másolták le a továbbjutásért.

Sárközi Ákos

Sárközi Ákos pisztrángos étele volt a második feladat (Fotó: RTL Klub)

Az elődöntő és a verseny tétje is nagy: 10 millió forint és A Konyhafőnök VIP cím. A zsűri döntése alapján az első kék versenyző, aki elhagyta a konyhát, Béres Anett volt, a makréla elkészítésénél ugyanis több hibát is vétett főzés közben az ízesítéssel, sőt a cukkinifasírtot is odaégette. A VV3 egykori szereplője Bódi Sylvivel került a veszélyzónába, a zsűri azonban a szörfös modellt juttatta tovább, így Béres Anett számára ért véget a gasztroreality. 

Béres Anett

Béres Anett esett ki elsőként a kék csapat elődöntős hetén (Fotó: RTL Klub)

„Féltem nagyon ettől az érzéstől, ettől a mondattól, a nevemtől, hogy nekem kell itthagynom a konyhát. Nagyon nagy élmény volt, nagyon szerettem itt főzni. Azt nem bánom, hogy ennyit tanultam, hiszen ez még a jövőben a hasznomra lesz, úgyhogy igazából ezért inkább hálás vagyok, hogy ez a tudás a fejemben van. Köszönöm, hogy itt lehettem!” – nyilatkozta a kiesés után Béres Anett.

Olvass még többet A Konyhafőnök VIP versenyzőiről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top