nlc.hu
TV-sztárok
Rudolf Péter akkor és most

Emlékszel még? Így festett 12 évvel ezelőtt Rudolf Péter

Rudolf Péter sokat változott az elmúlt években.

Rudolf Péterrel sok minden történt az elmúlt időszakban. A hatvanéves színész több tucat filmben és sorozatban szerepelt, nemrégiben pedig megválasztották a Vígszínház új igazgatójának, és ennek kifejezetten örültek a nézők is, hiszen már a karriere eleje óta nagy kedvenc volt a színész. 

Rudolf Péter 12 évvel ezelőtt:

Rudolf Péter 12 évvel ezelőtt

Rudolf Péter 2008-ban (Fotó: smagpix/Gabriella Steindl)

„…arra az elhatározásra jutottam, hogy a magam és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatomat – annak ellenére, hogy a szakmai bizottság azt találta a legjobbnak – visszavonom, vígszínházi munkámat befejezem azzal a hittel, hogy Thália örök és halhatatlan” – írta közleményében március 19-én Eszenyi Enikő, aki 2009 óta volt a Vígszínház vezetője.

Eszenyi Enikő lemondása után öt nappal hirdették ki a Vígszínház új igazgatóját. Ezt Karácsony Gergely a Facebookon jelentette be. „A Fővárosi Közgyűlés nevében eljárva, a közgyűlés valamennyi frakciójával és minden érintettel egyeztetve 2021. december 31-ig Rudolf Pétert bízom meg a Vígszínház vezetésével.”

Rudolf Péter napjainkban, 60 évesen:

Rudolf Péter sokat változott

Az öreg hölgy látogatása című darab fotóspróbája a Vígszínházban (Fotó: smagpix/Olajos Piroska)

Rudolf Péter a kinevezésre közleményben reagált. „Örülni majd csak akkor lesz okom, okunk, ha újra felmegy a függöny, ha telt házak előtt tudunk megharcolni szereppel, önmagunkkal. Ha újra béke lesz bennünk és a világban. Addig is teszem a dolgom, és minden erőmmel azon leszek, hogy a Vígszínház készen álljon az újraindulás pillanatában.”

Olvass még több hírt a témában: 

(Nyitókép: smagpix/Olajos Piroska)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top