nlc.hu
TV-sztárok

Mi lett vele? A Parker Lewis sohasem veszít főszereplője

Idén már 50 éves lesz a Parker Lewis sohasem veszít főszereplője, Corin Nemec

Corin Nemec, a Parker Lewis sohasem veszít címszereplője idén tölti be az 50-et. Ma is két szenvedélyének él: a színjátszásnak és a graffitinek.

A Parker Lewis sohasem veszít című tévésorozat 1990 és 1993 között készült az Egyesült Államokban. A három évadot megélt, 73 részes szitkom egy amerikai középiskolában játszódott, a címszerepet pedig Corin Nemec alakította. A színész a nyolcvanas évek közepén, kamaszként tévéreklámokban kezdte a karrierjét. 1987-től forgatott tévésorozatok kisebb szerepeiben, a következő évben pedig Tucker, az autóbolond című filmben debütált a mozivásznon.  19 évesen gyakorlatilag már tapasztalt sorozatszínészként kapta meg a Parker Lewis sohasem veszít főszerepét.

A kilencvenes években a hiphop-világba is megpróbált betörni: a Starship of Foolz nevű csapattal rögzített egy lemezt, mely azonban nem hozott átütő sikert. A filmiparból azonban nem tűnt el, játékfilmekben és tévés produkciókban egyaránt foglalkoztatták. Látható volt többek között a Beverly Hills 90210, a Smallville, a Csillagkapu, a Szellemekkel suttogó és a Miami helyszínelők című sorozatokban is. Bár nem tartozik az A-listás világsztárok közé, de a mai napig is évente több filmben és/vagy sorozatban forgat. 

Corin Nemec

Corin Nemec 1989-ben és 2019-ben (Fotók: Getty Images)

Nemec és akkori barátnője, Jami Beth Schahn első gyermeke, Sadie Joy 1993-ban született meg. A színész 9 évvel később, 2003-ban vette feleségül kislánya anyját, majd 2005-ben egy fiuk is született, Lucas Manu. A következő évben azonban elváltak. 

2013-ban a Poseidon Rex – Szörny a mélyből című film forgatásán, Belize-ben a színész súlyos balesetet szenvedett. A helyi parti őrség hajója, mely épp az egyik forgatási helyszínre szállította a színészt, összeütközött egy félig vízbe merült uszállyal. Nemec komoly sérüléseket szenvedett, az életét csak többszöri vérátömlesztéssel tudták megmenteni és öt műtéten esett át.

„Óriási erővel ütköztünk az uszályba. A hajó oldalához csapódtam és három helyen eltört a combcsontom. (…) Szerencse, hogy mindenki életben maradt, aki a hajó fedélzetén tartózkodott, a személyzetet is beleértve” – nyilatkozta utóbb. 

Corin Nemec
Megnézem
Összes kép (5)

A színjátszás mellett Nemec szenvedélye kamaszkora óta a graffiti. 

Az életem furcsa ötvözete az ellentétes valóságoknak, amelyeket a művészi élettapasztalat tart össze, a rajzolástól és az írástól, a graffititől és az street arttól kezdve a színházi és televíziós színjátszásig, valamint a fotózásig” – fogalmazott Nemec egy nyilatkozatában, miután 2018-ban Venice High címmel megjelentette önéletrajzi ihletésű könyvét.

„Egész felnőtt életemben szerettem volna megírni tinédzser éveim történetét, mert annyira kínzóak, izgalmasak, kriminálisak és hihetetlenek voltak, hogy az emlékek állandóan kísértettek. Az élettapasztalataim annyira felkavaróak, hogy akárhányszor el akartam mondani a történetemet, folyton olyan eseményekbe ütköztem, melyek annyira őrültek voltak, hogy senki sem hinné el, hogy valóban megtörténtek, vagy az erőszakos jellegük miatt túl fájdalmasak” – magyarázta.

Mi lett velük?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top