Tobias Moretti osztrák színészért bomlottak a nők abban az időben, amikor a Rex felügyelő című sorozatban alakította a főszereplőt, Moser nyomozót. A krimisorozatban 1994–1998 között játszotta a nyomozót, Magyarországon a TV2-n láthattuk 1998–2005 és 2008–2009 között. A Rex felügyelő hatalmas sikerrel futott, a legnézettebb sorozatok között volt – bár a 2000-es évek elején nem is volt akkora felhozatal, mint manapság –, rekordokat döntött nézettségben.
Tudtad?
A Rex felügyelőben a főszereplő kutyát valójában öt kutya játszotta. Az egyetlen és megismételhetetlen Rex igazi neve Reginald von Ravenhorst, akit 17 kölyökkutya közül választottak ki a szerepre. A kutya tökéletesen teljesítette a sorozatban a neki szánt feladatokat, ám ha veszélyesebb akciójelenetet forgattak, akkor inkább dublőröket használtak Rex helyett, így láthattunk öt Rexet a képernyőn.
Richard Moser nyomozó szerepe 35 éves korában talált rá Tobias Morettire, aki négy évadon keresztül kitűnően alakította a nyomozó szerepét Rex mellett, bár a kutyával való kapcsolata nem indult zökkenőmentesen, állítólag kellett idő, amíg megszokták egymást. Annyira jó páros voltak, hogy amikor Moretti saját döntéséből otthagyta a sorozatot, az utolsó epizódot több millióan nézték meg a tévében és rendesen megsiratták a nyomozó távozását a rajongók.
Tobias Moretti élete természetesen nem csupán a Rex felügyelőből állt, bár azt bevallotta, hogy a krimisorozatnak köszönheti, hogy berobbant a karrierje annyira, hogy több tucat filmet forgatott azóta és rengeteg díjat tudhat magáénak, idén például megkapta a European Culture Awards díjat a Louis van Beethoven című életrajzi drámában nyújtott alakításáért. A most már 61 éves színész főleg német nyelvterületen sikeresen a filmvásznon éppúgy, mint a színpadon, Ausztriában komoly rajongótábora van, akik minden lépését követik.
Feleségével, Juliával háromgyermekes szülők! Legidősebb lányuk, Antonia 23 éves és ő maga is színészkedik, ráadásul kiköpött apja. Középső gyermekük, Lenz Valentin 21 éves, míg legkisebb lányuk, Rosa Cäcilia idén lett tízéves.
Kevesebben tudják Tobias Morettiről, hogy a színészet mellett elhivatott biogazda és tehetséges motokrosszos is. Családjával már 1996 óta ugyanabban az osztrák hegyi gazdaságban, egy 400 éves farmon él és gazdálkodik. A színész elkötelezett környezetvédő, az ökológiai gazdálkodás nevében biozöldségeket termeszt és szarvasmarhát tenyészt, miközben sokat tesz a mezőgazdasági termelők helyzetének javításáért is. A szakértelmét 2014-ben egy közgazdász kitüntetéssel is elismerték, amit hatalmas megtiszteltetés az osztrák mezőgazdasági szektorban. Tobias Moretti tehát egy sokoldalú, fantasztikus ember, aki a Rex felügyelő sorozat óta megállíthatatlanul és aktívan építi a karrierjét, miközben példás családi életet él, és még a környezetvédelemben is elöl jár. Ezek után még jobban odavagyunk érte, mint a 2000-es években.