nlc.hu
Sztárok

Jánosi Dávid akkor és most

Ennyit változott 16 év alatt a Jóban Rosszban alapszereplője, Jánosi Dávid

Jánosi Dávid, a Jóban Rosszban című sorozat Nemes doktora töretlenül a képernyőn csábítja a női nézőket. Emlékszel, milyen volt a szívtipró a sorozat elején?

Jánosi Dávid színészt a legszélesebb közönség a Jóban Rosszban című, TV2-es sorozatból ismeri, melyben ő alakítja már 2005, azaz a sorozat indulása óta Nemes Viktor doktort, aki nagy szívtipró a kórházban. A színész a valóságban is sok vihart kavart régebben a párkapcsolatok terén, ám jó ideje már megállapodott és nem kerül címlapokra semmilyen magánéleti történettel.

Amikor indult a sorozat, 2005-ben Eszter volt a párja, akivel két közös kisfiuk van. 2009-ben szerelmes lett kolléganőjébe, Legerszki Krisztina színésznőbe, akivel két évig voltak együtt. A szakítás után a most 46 éves Jánosi újra megpróbálta a gyermekei anyjával, ám végül a búcsú mellett döntöttek.

Ilyen volt Jánosi Dávid

Jánosi Dávid 2005-ben és most (Kép: smagpix.com)

Jánosi ezután ismerkedett meg az Újszínházban Nemes Wandával, akivel a közös darabok során szerettek egymásba, kis idő múlva már össze is házasodtak és 2016-ban megszületett a kislányuk, Liza. Az esküvőt nem verték nagydobra, és bár túlzás azt állítani, hogy titokban tartották volna, de tény, hogy inkább csak szűk családi körben ünnepelték meg a házasságot: „Szép szertartás volt, jól éreztük magunkat, de nem volt nagy felhajtás, csak a család volt jelen. Nem voltunk húszan sem” – nyilatkozta az esküvő után Jánosi Dávid

A kislánya születését sem közvetítette a nagyközönségnek, azóta sem turnézik a gyermekével a sajtóban, de készségesen elárulta a születése után, hogy a kislány 3700 grammal és 53 centivel született. „Nagyon boldogok vagyunk, az anyuka és a baba jól van, az utóbbi egészségesen fejlődik. Bent voltam én is a szülésnél, én vágtam el a köldökzsinórt.”

Két fiam van, és örülök, hogy most egy kislánnyal áldott meg minket a sors, arról azonban még nem tudok nyilatkozni, milyen érzés lányos apának lenni, hiszen csak mostantól fogom megtapasztalni.

Tudtad?

Jánosi Dávid hipochondriával is küzdött régen, saját bevallása szerint a tüdőrák volt a legsúlyosabb betegség, amit beképzelt magának. Nehezen, de kigyógyult a hipochondriából, amiben rengeteget segített neki a családtagok támogatása. A színész pszichológus segítsége nélkül, egyedül győzte le a félelmeit.

Az apaság az igazi főszerep a színész számára, ez egyértelművé vált akkor is, amikor 2019-ben Jánosi Dávid a Piros Orr Bohócdoktorok mellé állt, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek lelki gyógyulásának fontosságára. Azért is érezte magáénak ezt az ügyet, mert apaként át tudja érezni, hogy milyen szörnyű lehet a szülőnek és gyereknek egyaránt, ha nem egészséges a családban a gyerek.

Nézegess régi képeket Jánosi Dávidról!

Ilyen volt a sorozat indulásakor Jánosi Dávid
Megnézem
Összes kép (5)

Akkor és most:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top