David Copperfield az 1970-es évek elején, tinédzserként kezdte pályafutását. Kezdetben színpadon lépett fel, majd az évtized végétől már tévéműsorokban is feltűnt. A nyolcvanas-kilencvenes években volt a csúcson, ebben az időszakban mutatta be azóta is legendás produkcióit: eltüntette az amerikai Szabadság-szobrot, lebegett a Grand Canyon felett, átsétált a Kínai Nagy Falon és megszökött az Alcatrazból is. Bár hasonló grandiózus mutatványokkal azóta sem jelentkezett és az ezredforduló óta eltelt két évtizedben ritkábban hallatott magáról, a 65 éves illuzionista a mai napig is aktív. Olyannyira, hogy a Forbes magazin listája szerint továbbra is ő minden idők legjobban kereső bűvésze.
Copperfield a világjárványt megelőző öt évben a Las Vegas-i MGM Grand sztárjaként hetente 15 alkalommal mutatta be 90 perces, nagyszabású show-ját a róla elnevezett színházteremben. A pandémia miatt aztán számára is több hónap kényszerszünet következett, azonban a korlátozások feloldását követően visszatért a színpadra. A műsora jelenleg is naponta több alkalommal, telt házzal fut. Az illuzionista emellett üzletemberként is sikeres: még 2006-ban vásárolt meg egy 11 tagú kis szigetcsoportot a Bahamákon, melyeket azóta üdülőszigetekként üzemeltet.
Copperfield még 1993-ben ismerkedett meg Claudia Schiffer szupermodellel, akit 1994-ben el is jegyzett. Az esküvőre ugyan soha nem került sor, azonban egészen 1999-ig együtt voltak, a korszak egyik leghíresebb sztárpárjaként. Az illuzionista a kétezres évek közepén Marie Petlickova cseh modellel járt, aki két gyermekkel, egy lánnyal és egy fiúval ajándékozta meg. Azonban ez a kapcsolat is szakítással végződött. A híresség immár több mint egy évtizede a nála 29 évvel fiatalabb Chloe Gosselin francia modell-dizájnerrel él párkapcsolatban, akitől van egy 11 éves lánya is. 2014-ben Chloe-t is eljegyezte, azonban hivatalosan még nem kötötték össze az életüket.
Az illuzionistát több alkalommal is megvádolták szexuális zaklatással. 2007-ben egy Lacey L. Carroll nevű nő azt állította, hogy Copperfield szexuálisan bántalmazta a magánszigetén. Az ügyben vizsgálat indult, melyet az esküdtszék 2010-ben vádemelés nélkül zárt le. 2018-ban egy Brittney Lewis nevű egykori modell állt elő azzal, hogy 1988-ban Copperfield kábítószert kevert az italába egy modellversenyen, ahol ő maga 17 évesen vett részt, a híresség pedig zsűritagként volt jelen. A sztár tagadta az ellene felhozott vádakat.