nlc.hu
TV-sztárok

Nyerő Páros: Vivi újra megjegyezést tett Juniorra

Nyerő Páros: Vivi szerint amikor kijön Juniorból a művészi énje, akkor elfelejtődik, hogy nagyképű

Ezúttal dalszövegeket, verseket és stand upot hallhattunk a Nyerő Páros versenyzőktől.

A végéhez közeledik a Nyerő Páros, hamarosan kiderül, hogy ki lesz a végső győztes. A harc azonban még tart, sokszor szó szerint, hiszen az utóbbi napokban Vivi és Kinga annyit veszekedtek, mint az egész játék során összesen. Guszti és Junior között is van ellentét, de ezt a tegnap este erejéig félretették: az volt a feladat, hogy írjanak szöveget, dalt, verset arról, hogy miért ők a Nyerő Páros. Junior – tőle megszokott módon – nagyon kreatívan oldotta meg, még Vivi is elismerte a tehetségét. 

„Amikor Juniorból kijön a művészi énje, akkor az valami csodálatos tud lenni. Akkor elfelejtődik, hogy nagyképű, hogy mindenki fölé helyezi magát és előjön belőle egy olyan fickó, akivel keveset találkozom itt a villában”

– mondta a riportszobában Molnár-Fazekas Vivien.

Nyerő Páros

Nyerő Páros (Fotó: Sajtóklub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top