nlc.hu
TV-sztárok
A Nagy Ő: Alexandra mindent bevetett

A Nagy Ő: Alexandra nem szeretné, hogy egy kis szilikon elijessze Tóth Dávidot

Alexandra szerint a szilikon nem harap.

Hamar megfogyatkozott a Tóth Dávid szívéért versenyző lányok száma, ugyanis az olimpikon az első napon hazaküldött öt lányt, majd a Rózsaceremónián újabb négy hölgy távozott. 

De mindezek előtt végignézhettük a 21 lány bevonulását, akik közül a legemlékezetesebb mindenképp Alexandráé volt, aki egy nem túl sokat takaró piros estélyiben jelent meg, majd elárulta, hogy díjugrató és ezért van „ilyen” teste, emellett orosz tolmácsnak tanul.

nagy ő alexandra

Alexandra nem szégyelli a szilikont (Fotó: TV2)

Tehát még okos is vagyok emellett a test mellett

– mondta, majd elárulta, hogy szerinte miért félnek tőle a férfiak. „Számomra az ideális férfi az, aki igazi férfi és nem az, aki megijed tőlem. Meg azért, mert van bennem egy kis szilikon, ne ijedjen már meg. Ez nem harap” – részletezte Alexandra, aki ezután bement a többi lányhoz, akik közül többen sokkot kaptak a külsején. Majd elejtett még egy utolsó mondatot:

„Kicsit kint van mindig, mindenem.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top