Tizenhárom dal szerepel az új albumon. Van köztük több teljesen új szerzemény, illetve klasszikus dalból készült feldolgozás, köztük megtaláljuk Barry White You’re the First, the Last, My Everything-jét is. Mi az, ami összefűzi ezeket a dalokat?
Az, hogy mindegyik nagyon közel áll a szívemhez. Számos dolog köti össze őket. Ott van például a hangom, a dalok lelke, a hangszerelésem, a stílusom. Még a popdalok esetén is. Nem olyanok, mint más popdalok, amiket a rádióban hallasz. Van egy egyedi stílusom, amit húsz év alatt építettem ki. Szerintem, amikor ezt meghallják és felismerik az emberek, az érzés, ami elönti őket, az öröm. Olyan vagyok, mint egy szakács. Egy szakács, aki nagyon szeret főzni, de ami talán még ennél is fontosabb, nagyon szereti azokat is, akiknek főz. Amikor ez a két körülmény fennáll, nem kell aggódni amiatt, hogy ínycsiklandozó lesz-e végeredmény.
Hamarosan Magyarországra érkezhet Michael Bublé (Fotó: MB Press)
Az elmúlt években a koronavírus gyökeresen felforgatta a világot. Befolyásolta a járvány a zenéhez, a közönséghez való viszonyodat?
Kemény idők vannak mögöttem, nem nagyon segített rajtam – főleg az Egyesült Államokban –, hogy a koronavírus csúcsidőszakában kiálltam olyanok mellett, akikről úgy gondoltam, az adott helyzetben kiszolgáltatott, sérülékeny csoportok. Már pusztán az, hogy azt kértem az emberektől a koncerteken, mutassák be a védettségi igazolványukat, vagy negatív teszteredményüket, rengeteg rajongóm elvesztésébe került. De az embernek meg kell tennie, amit meg kell tennie. Végtére is, nekünk kell esténként tükörbe néznünk saját magunkkal. Azt hiszem, manapság hangsúlyozni kell: fontos, hogy tudjuk, hol a helyünk. Engem nem érdekel, hogy a hírességeknek mi a véleményük politikai kérdésekről vagy másról. Szerintem, aki művész, alkosson csodálatos dolgokat, és ossza meg a művészetét, hogy más is élvezhesse. Nagyon sok nehéz dolgon mentem már keresztül. A járvány csak egy újabb perspektívát hozott az életembe. Három gyönyörű gyermekem van, és én arra próbálom őket tanítani a saját példámon keresztül, hogy az ember legyen hálás a jó dolgokért.
A sok rettenetes hozadéka mellett a világjárvány pozitív oldala volt természetesen, hogy több időt tölthettem a gyerekekkel, illetve, hogy esténként hazajöhettem, bekuckózhattam a feleségemmel az ágyba, amikor a gyerekek már aludtak és kiválasztottuk, hogy melyik sorozatot vagy dokumentumfilmet nézzük. Mindent megnéztünk.
De a háború egy más kategória, mint általában a hétköznapi politika. A közelmúltban az ukrán háborúval kapcsolatban a közösségi oldaladon jelezted, hogy a harcok sújtotta ukránokkal vagy.
Itt az együttérzésen van a hangsúly. Abban a közleményemben is megtettem mindent, hogy ne legyen politikai éle. Annyit mondtam, hogy itt egy link, amin keresztül tudsz segíteni, ha akarsz azoknak, akik ebbe a helyzetbe kerültek. Nem beszéltem oroszokról vagy a politikai helyzetről. Ukrajnában vannak emberek, akik most rettenetesen szenvednek. Tudom, hogy máshol is vannak emberek nagyon nehéz helyzetben és a rendelkezésemre álló platformokat általánosságban szeretném arra felhasználni, hogy együttérzésre buzdítsak másokat. Néha imádkozom azért, hogy tisztán lássak a tekintetben, mi az, amit meg kell tenni, mert az a helyes. Ez nem ugyanaz, mint amikor álszentségből csinál valaki valamit csak, hogy a rajongói számát növelje. Nem vagyok politológus, egyszerűen nagyon sajnálom azokat, akik arra kényszerülnek, hogy elmeneküljenek az otthonukból.
Fotó: MB Press
A közösségi média szerepe, befolyása óriási. Hogyan viszonyulsz ezekhez a platformokhoz? Létük inkább áldás, vagy átok az emberiség számára?
Szerintem határozottan probléma az, ahogyan napjainkban működik a közösségi média. Nagyon nagy része gyűlöletre épül, óvatosnak kell lennünk. Megfelelő szabályozással kell védeni például a fiatalok mentális egészségét a közösségi média káros hatásaitól. Ez a veszély a saját gyerekeimmel kapcsolatban is rettenetesen aggaszt. Elég megnézi a számokat: a kamaszok körében az öngyilkosságok az egekbe szöktek. Kénytelen vagyok azt gondolni, hogy a közösségi médiának ebben jelentős szerepe van.
Térjünk vissza a Higher albumhoz. Mennyi időbe telt elkészíteni?
Egy kicsivel több, mint egy évbe.
Van egy kedvenc helyed az alkotáshoz? Van például otthon olyan hely, ahová elvonulsz, hogy a zenével tudj foglalkozni?
Mindent a családtagjaimmal csinálok. Konkrétan mindent úgy írtam, úgy gyakoroltam be, hogy ott voltak a közelemben. Volt, hogy a zuhanyzóból szaladtam ki, hogy rögzítsek egy dallamot. Volt, hogy a feleségemmel este feküdtünk az ágyban és megállítottuk a Tiger Kinget annyi időre, hogy meg tudjam nézni, mi a háttérben játszott zene. Napközben persze egész nap zenét írtam és dolgoztam, a dalokat küldözgettük oda-vissza egymásnak azokkal, akik közreműködtek a lemezen. Hát, valahogy így kezdődött el ez az egész és azt hiszem, kétségkívül ez az oka, hogy végül az album ennyire friss lett. Egyszerűen nem volt arra lehetőség, hogy a lemez készítésének minden elemét a legapróbb szintig irányítsam, hogy mindent egy kézben tartsak, de ott voltak olyan emberek, akikre támaszkodni tudtam.
Melyik a kedvenc dalod az albumról?
A Bring It On Home To Me. Úgy érzem, a legjobb dal, amit életemben készítettem. Persze lehet, hogy mások más dalt tartanak annak, de ezzel a számmal kapcsolatban azt érzem, hogy sikerült szinte a lehetetlent megvalósítanom.
Paul McCartney a lemez egyik társ-producere és az ő dala a My Valentine. Hogyan jött létre ez az együttműködés?
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy régebb óta ismerem Sir Pault. Korábban hívott már meg előadásokra és mindig nagyon kedves volt hozzám. A menedzsere egy napon továbbított nekem egy üzenetet tőle. Azt írta, tudja, hogy dolgozom egy új albumon, és hogy van ez a dala, ami eredetileg a 2012-es Kisses on the Bottom című lemezén szerepelt. A feleségének, Nancynek írta. Paul azt mondta, szerinte képes lennék jól feldolgozni. Elkezdtem tehát újragondolni a dalt és volt egy nagyon tiszta elképzelésem arról, hogy mit szeretnék belőle kihozni. Amikor elkészült egy rövid demo, elküldtem neki a telefonszámommal együtt és visszahívott. Nagyon tetszett neki, én meg megkérdeztem, hogy akkor nem lenne-e ő a producere, ő pedig szívesen vállalta. Elmesélte, milyen sokat jelent neki a dal, hogy érzelmileg mennyire szorosan kötődik hozzá. Ez volt életem egyik legjobb élménye.
Gyakran fordul elő veled, hogy megpróbálják mások beajánlani neked a dalaikat?
Érdekes, de nem annyira, mert a legtöbb dal szerzője, amit elénekelnék, sok-sok esetben már évek óta halott. Új dalokkal pedig azért nem környékeznek meg, mert a szakmában mindenki tudja, hogy én írom a saját dalaimat, úgyhogy sejtik, hogy valószínűleg visszautasítanám az ajánlatukat. Szóval a válaszom nem. A My Valentine egyike volt a nagyon kevés ilyen alkalomnak, de azt, amit Paul McCartney tett, sem igazán tekinteném ilyesminek. Neki nyilván sem anyagilag, sem presztízsszempontból nem volt szüksége arra, hogy feldolgozzam a dalt, egyszerűen csak úgy érezte, hogy képes lennék jól megfogni. Remélem, ez sokat mond el arról, hogy mit érez irántam, a hangom iránt és hogy mit gondol arról, amit egy dalhoz az adott esetben hozzá tudok tenni.
Ha már itt tartunk, Beatles vagy Rolling Stones?
Nagyon kedvelem a Stonest, de a Beatlest imádom. Hihetetlen, amit létrehoztak. A munkájuk terjedelme. Az, ahogyan zenét írtak, ahogy előállították a dalaikat. Persze a Stonesnak is a rajongója vagyok. Nagyon tisztelem őket, mint zeneírók és előadó művészek. Csodálatos érzés nézni, ahogyan az együttes tagjai még az ő korukban is ilyen hihetetlenül vagányok.
Volt, hogy a zuhanyzóból szaladtam ki, hogy rögzítsek egy dallamot (Fotó: MB Press)
A Higher lemezen szerepel a nagyon érzelmes dal, a Mother. Mi ennek a dalnak a története?
Az a dal Michael Pollack gyermeke. Ő hozta oda hozzám és nekem tulajdonképpen már nagyon kevés munkám volt vele. Így működik a dalszerzés. Van, hogy az egészet én állítom össze az elejétől a végéig, máskor pedig jön a dalszerző, lejátszom az akkordokat, ő pedig elkezd hozzá dalt szerezni. De ez nem számít, mert ahogyan a menedzserem szokta mondani, a semmi fele még mindig semmi.
Nem szeretem megmondani, hogy egy dal miről szól. Az egyszerűen megöli a hallgató és zenész közti ösztönös kapcsolatot. Természetesen, amikor felvettük a dalt a saját édesanyámra gondoltam, arra, hogy milyen nagyszerű anyukám van, milyen gyönyörűvé tette az életet számomra gyerekként, milyen sok szeretetet adott és ad a mai napig nekem és a testvéreimnek. De szerzőként, társszerzőként mindig nagyon fontosnak tartom, hogy a hallgatónak lehessen egy saját interpretációja. Nem szabad az embereket megfosztani attól, hogy saját maguk lehessenek képzeletük főszereplői, miközben a zenét hallgatják.
Úgy tudom, hogy most az Egyesült Államokban turnézol, az év végén pedig Ausztráliába mész. Valamikor Európában láthatunk fellépni?
Igen, de nagyon nehéz ezt a menedzsmentnek megszervezni. Régebben ripsz-ropsz össze lehetett volna állítani egy turnét, de még mindig itt van a koronavírus-járvány és meg kell oldani az ismét megtölthető koncerthelyszínekkel kapcsolatos logisztikát. Nem én vagyok az egyetlen srác, aki turnézik. Több millió művész van és pillanatnyilag mind ugyanazokat az épületeket próbáljuk megcsípni. Tényleg nem egyszerű. A menedzsmentemnek össze kell állítania egy körülbelül 40 országot érintő puzzle-t, melyeket a következő két évben látogatunk meg, de azt is számításba kell venniük, hogy nem fogom magára hagyni a családomat hetekre. Amikor kiderült, hogy Vegasban koncertezek, sokan azt gondolták, hogy ott építenek nekem egy színházat, mint például tették ezt Céline Dion esetében, és ott fogok játszani tíz éven keresztül. De nem, összesen hat előadásról van szó és ennek jó oka van. A hat előadás nagyszerű lehetőség arra, hogy bemutassam a legjobb lemezt, amit valaha is készítettem. Oda tudok szállítani embereket a világ minden pontjáról, újságírókat, hallgatókat. Össze tudok állítani egy fantasztikus show-műsort és aztán elindulhatok végiglátogatni a negyven országot. Szóval – őszintén szólva – lehet, hogy két évbe telik, mire mindenhová eljutok, de előbb-utóbb fel fogok bukkanni egy közeli stadionban.
