nlc.hu
TV-sztárok
Látásával a barátait is elveszítette Agárdi Szilvi

Agárdi Szilvi: „Alig maradt valaki mellettem” – mióta teljesen megvakult az énekesnő, eltűntek a barátai

Szinte teljesen egyedül maradt Agárdi Szilvi.

Agárdi Szilvi gyengén látóból négy nap alatt vakult meg teljesen, pont egy évvel ezelőtt. Az énekesnő a Borsnak bevallotta, miután megvakult, nehéz volt megemésztenie, hogy szinte teljesen egyedül maradt, a barátai ugyanis eltűntek mellőle a bajban.

Agárdi Szilvi

Agárdi Szilvi életéből eltűntek a barátok (Forrás: TV2 / Mokka – videó)

„Miután teljesen megvakultam, elmaradoztak a hívások. (…) Persze, az életem teljesen megváltozott: egyedül nem tudtam közlekedni, el kellett kezdenem vakosan élni, mindenhez segítségre volt szükségem és szépen lemorzsolódtak a barátságok. Alig maradt valaki mellettem” – mesélte  Agárdi Szilvi, aki a rehabilitáció mellett pszichológushoz is jár, hogy mentálisan is erős legyen.

Az énekesnő azt is elárulta a bulvárlapnak, hogy még egy év után sem mer egyedül közlekedni. „A családom mellettem áll és mindenhova elkísérnek” – tette hozzá.

Olvass még Agárdi Szilviről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top