nlc.hu
TV-sztárok

Nem Beremenyi Géza Pásztor Anna édesapja

Bereményi Géza: „Megkérdeztem, hány embertől kér még kenetet” – így derült ki, hogy Pásztor Anna nem az ő lánya

Géza őszintén beszélt a pillanatról, amikor kiderült, hogy Anna nem a lánya.

Bereményi Géza íróként és rendezőként is sok sikert elért már, ám a magánéletéről sosem árult el sokat. A 76 éves író most kivételt tett Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában, és elmesélte, hogyan tudta meg, hogy az Anna and the Barbies énekesnője, Pásztor Anna nem is a lánya

Bereményi Géza

Bereményi Géza a Szavakon túl c. műsorban

„Én elváltam az ő édesanyjától, aztán újból találkoztunk, felelevenítettük a régi dolgokat, majd megint elszakadtunk egymástól. Kiderült, hogy Anna anyja terhes – mondta nekem –, én természetesnek tartottam ezt, és a nevemre is vettem. Engem akkoriban Rózner Gézának hívtak, ő Rózner Anna lett. A nevelőapjával – akinek a nevét viseli most Anna – és az édesanyjával leköltöztek egy tanyára – mesélte Géza. – Újabb 2-3 év telt el, Anna már 19-20 éves lehetett, amikor jött, hogy kenetet szeretne tőlem szerezni, hozzánk is költözött, velünk élt egy-két évet, mert összekülönbözött a szüleivel. Megkérdeztem, hogy hány embertől kér még kenetet, hány riválisom lehet apaként. Mondta, hogy még kettőtől, és kiderült, hogy nem én vagyok az apa, hanem a kettő közül az egyik. Annától tudtam meg a hírt, de az első az volt, hogy »Anna, te akkor is az én lányom leszel!« Azóta is a lányomnak tekintem, nagyon szeretem. Nem azért, mert hozzászoktam, hanem mert megérdemli, és talán én is megérdemlem.”

Anna sokáig élt nevelőapjával, Pásztor Gyulával, akivel megszakadt a kapcsolata, majd mostohaapja pár éve felbukkant és nem semmi gesztust tett az énekesnőért. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top