Nehéz időszak van Szilágyi Liliána mögött: tavaly év végén a nyilvánosság előtt is bevallotta, hogy az édesapja éveken át bántalmazta. Az elhangzottak miatt a férfi becsületsértés miatt beperelte – végül feljelentést tett a Fővárosi Törvényszék, hiszen komoly és részletes vádak hangzottak el az egykori úszónőtől. Az ügyben kapcsolati erőszak gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Liliánát az InStyle egy díjra is jelölte, ennek kapcsán hívták meg a Reggelibe. Elárulta, régóta tudja, hogy az úszás nem az ő útja. „Most épp elkezdtem énekelni énektanárral. Ez egy belső dolog: még mikor elkezdtem serdülni, engem elvittek operaénekesnőhöz, hogy tanuljak tőle. Tanultam is, ez volt minden álmom. És az úszás miatt ennek nem lett folytatása. Elengedtem az úszást, teljesen off, ez volt a világ legjobb dolga. Amikor gyerek voltam, és elkezdtem úszni, a testem folyamatosan jelzett, hogy ez nem az én helyem: begyulladt a szemem, a fülem, a testem jelzett” – részletezte Szilágyi Liliána, aki a művészetek felé fordult az utóbbi időben és egy jógatanfolyamot is elvégzett.
„Nagyon szerteágazó az érdeklődési köröm, ehhez egy maximalista személyiségem is van, mindent ki szeretnék próbálni. A művészetek, az önkifejezés, az elnyomott kreativitásom kimutatása érdekel. Inkább a festészet, de engem az éneklés mindig nagyon vonzott, és a színészet sem áll tőlem messze” – fogalmazott az egykori sportoló.