nlc.hu
TV-sztárok

Osváth Zsolt Hajmásy Péterről A Konyhafőnök VIP-ban

„Ez életem öt legundorítóbb dolga között van” – Hajmásy Péter kiborította csapattársát A Konyhafőnök VIP-ben

Osváth Zsolt nem bírta szó nélkül hagyni Hajmásy Péter tojásszétválasztó technikáját.

A Konyhafőnök VIP tegnap esti adásában a séfek két főből álló csapatokra osztották a versenyzőket, ahol süteményt kellett készíteniük, azonban egyszerre csak egyikőjük tartózkodhatott a pult mögött.

Hamásy Péter és Osváth Zsolt

Fotó: RTL Sajtóklub

Osváth Zsolt minden igyekezete ellenére Hajmásy Péter mellé került a kihívásban, és hamar kiderült, hogy nem véletlenül ódzkodott a közös munkától, Hajmásynak ugyanis fogalma nem volt arról, mit csinál. Összekeverte a három különböző sütemény alapanyagait, és jobb híján a saját kezét használta fel ahhoz, hogy szétválassza a tojásokat, amitől Osváth teljesen kiborult.  

Ez életem 5 legundorítóbb dolga között van, pedig láttam érdekességet

– kommentálta a youtuber. „Úgy éreztem, mintha lenne egy gyerekem, és beengedtem volna magammal főzni a konyhába. Egy ilyen cuki vasárnapi program, amikor lassított felvételben lisztet kenünk egymás orrára. Csakhogy nem ez volt a helyzet, versenyszituáció volt, mi pedig próbálgattunk dolgokat, amiket nem próbálgatni, hanem csinálni kellett volna.” 

A technika egyébként nem vált be, a tojásfehérjébe bekerült némi sárgája is, amit Osváth nem hagyott szó nélkül. 

Káosz volt a köbön. És nem tudom, hogy azt is lehet-e köbre emelni, de még az is a köbön volt.  

Végül a zsűri döntése alapján Hajmásy Péternek kellett a kötényt hátrahagynia a nap végén.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top