VV Barna szívtipróként ment be a ValóVilág-villába, az elmúlt hetekben pedig bizonyította is, hogy megállja a helyét ez a jelző vele kapcsolatban. Már az első este levette a lábáról VV Renit, de kavart Pirossal, Krisztivel, Bibivel is volt köztük egy szájrapuszi, és mint kiderült, Anitával is intim viszonyba került a lány kiesése előtt.
„Anitával összemelegedtünk így a takarós-ágyas jelenet közben, konkrétan ugyanaz megtörtént, mint Pirossal. Azért ő is egy kicsit élvezte a testi adottságaimat, szépen fogalmazva. Innentől nincs különbség, ő is maszatolt a villában és nem állta a szavát, de ettől függetlenül ugyanúgy nőként nézek rá, és nem esett emiatt az én szememben. Kíváncsi vagyok, mi sül ki még ebből” – mondta Barna a Párbaj előtti estén.
Egy percig sem tétlenkedett ezután, egyből elmondta Bibinek, hogy mi történt, viszont azt kérte tőle, hogy ne mondja el Reninek.