nlc.hu
TV-sztárok

Alekosz szeretői

Alekosz állítja: 4-5 szeretője van egyszerre, köztük egy 55 éves grófné

Azt nem árulja el az érdi biztonsági őr, hogy mivel hódítja meg a hölgyeket.

Azzal büszkélkedik Alekosz, hogy illusztris hölgykoszorú veszi körül. Elmondása szerint nagyon változatos korosztályból hódítja meg a hölgyeket. A szeretői kilétét azonban nem fedte fel a ValóVilág 4. győztese, sőt azt sem, mivel veszi le őket a lábukról.

Alekosz

Úgy tűnik, nagy kanállal falja a nőket Alekosz – Forrás: RTL / Fókusz – videó

„Nagyjából négyet-ötöt különböztetünk meg. Van közöttük 55 éves grófné, iskolatitkár és magyartanár is” – dicsekedett a Fókusznak a biztonsági őrként dolgozó valóságshow-sztár.

A napokban posztolt élő videójában egy konkrét hölggyel mutatkozott, ám mint kiderült, egyáltalán nem bánja, hogy nem ő az egyetlen nő Alekosz mellett. „Mi barátok vagyunk, amit időről időre átlépünk, én ezt egészségesnek tartom, ezt ő is tudja. Közöttünk ez egy nyílt, felvállalt, hol szeretősdi, hol baráti viszony. Működik, nagyon jól működik. A többi szeretőmről is, ha úgy adódik, ő tud, olyankor ő háttérbe vonul” – árulta el az ominózus hölgyről a VV-győztes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top