Ha választani kellene, hogy inkább John Travoltára vagy a néhai Kelly Prestonra ütött-e Ella Bleu Travolta, nehéz dolgunk lenne, ugyanis a 22 éves fiatal nő mindkettőjükre elképesztően hasonlít.
A róla készült friss képeket elnézve – melyek New Yorkban készültek a Today Show stúdiója mellett – egyszerre lehet benne felfedezni az édesanyja kedves mosolyát, és az apja tekintetét, ám Ella nem csak ebben ütött híres szüleire.
Tulajdonképpen ő is egyike a hollywoodi nepo bébiknek, ugyanis a szakmában képzeli el a jövőjét – mondjuk ehhez képest viszonylagos lemaradásban van, hiszen eddig mindössze két moziban szerepelt: a Vén csontokban, még 2009-ben, és a Mérgező rózsában pontosan egy évtizeddel később. Illetve jelenleg a Get Lost című filmet forgatja, melynek ő lesz a főszereplője, és amiben újfent édesapja oldalán fog a vásznon megjelenni. Ella emellett a modellkedésbe is belekóstolt már, de ahogyan a People magazinnak nemrég elmondta, gyerekkora óta a zene az, ami igazán közel áll a szívéhez és hamarosan egy szerelmes dalokat tartalmazó lemezt is ki fog adni, melyben a legnagyobb drukkere nyilván John Travolta.
Ella a magazinnak arról is mesélt, hogy a világjárvány idején kezdett el komolyabban foglalkozni a dalszerzéssel és szövegírással, akkor még csak hangjegyzetként rögzítette őket, de most úgy tűnik, eljött az ideje, hogy végre kiadja ezeket a dalokat.
A fiatal nő egyébként mindig is nagyon jó kapcsolatot ápolt a szüleivel, Kelly Preston halála után ő volt John Travolta legnagyobb támasza, de sokat elmond a kettejük viszonyáról az is, hogy Ella egy korábbi Instagram-posztjában a hősének és a legjobb barátjának nevezte a Grease színészét. Apa és lánya a bolondozásban is benne vannak, 2021-ben egy Super Bowl reklámban is együtt táncoltak, méghozzá a Pomádé egyik ikonikus jelenetét idézték meg a kamerának.
Ella kerekded kamaszlány volt, épp ezért sokakat meglepett, hogy mennyire lefogyott.
Gyakorlatilag szupermodelleket megszégyenítően karcsú alakra tett szert az elmúlt években, bár, hogy erre mi oka volt, arról nem nyilatkozott. Egy biztos, hogy nagyon büszke arra, amit elért, ugyanis egyre többször jelenik meg dögös szettekben a vörös szőnyegen.