nlc.hu
TV-sztárok
Kóbor Léna az Omega-musicalben

Kóbor János büszke lenne: lánya, Léna szerepet kapott az Omega-musicalben

Föntről segít, biztat, és biztos, hogy büszke rám – mondta apjáról, Kóbor Jánosról Léna.

A Gyöngyhajú lány balladája című Omega-musical újra az érdeklődés középpontjába kerülhet: Kriszta szerepét egy gyönyörű, tehetséges ifjú hölgy kapta, Kóbor Léna, Kóbor János lánya. Ez lesz a lány élete első szerepe.

Vona Tibor produkciós igazgató szerint a 16 éves Kóbor Léna szerepeltetése az Omega-musicalben nem PR-fogás. Több próbán hallgatták meg, hogy megbizonyosodjanak róla, valóban színpadon a helye.

Kriszta szerepét eddig Békefi Viktória játszotta, aki 2019-ben országos sikert aratva megnyerte az egyik kereskedelmi televízió Sztárban Sztár leszek! című show-ját. Viktória azonban most várandós és a hatodik hónapban van, így elköszönt a társulattól.

A tervek szerint június 2-án egy különleges helyszínen, a Fertőrákosi Barlangszínházban debütálhat Kóbor Léna, akinek az egész eddigi életét a zene iránti rajongás töltötte ki: zongorázni tanult, énektanárhoz járt, sőt, egy iskolai zenekarban már fel is lépett. Léna nemcsak tehetséges, ahogy mondják róla, de rendkívül szorgalmas is. A napokban felsőfokú angol nyelvvizsgát tehet, de németül is tökéletesen beszél – írja a Blikk.

Kóbor Léna

Kóbor János lánya 2020-ban: Léna (Fotó: Fülöp Dániel)

Léna Kassán látta a darabot, és szívszorítóan nyilatkozott róla:

„Bevallom, felkavart az előadás, s az élmény, amely ért. Legutóbb, 2019-ben, még az Arénában hallottam Omega-dalokat apu előadásában. Nem szégyellem, elsírtam magam ott a nézőtéren. Hogy aztán gyönyörködve nézzem a darabot, azzal a tudattal: hamarosan én is szerepelhetek benne. Tudom, hogy sokan megmosolyognak, de apu mindig itt van velem. Érzem. Föntről segít, biztat, és biztos, hogy büszke rám. Miatta is csinálom. Miatta vállaltam a próbákat, a megmérettetést, és miatta állok színpadra egy Omega-musicalben. Szeretnék művészi pályára kerülni, de ez nem mehet a tanulás rovására. Diplomát kell szereznem, ezt anyu is elvárja tőlem. Beyoncé és Jennifer Lopez a nagy kedvenceim, a zene és a tánc királynői ők. Jó lenne valami hasonló utat bejárni. Várom, izgatottan várom, hogy életemben először nagyközönség előtt is színpadra állhassak.”

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top