Schobert Norbi durván beszólt Istenes Bencének

K.G. | 2023. November 03.
Nem hagyta szó nélkül az RTL sztárjának megjegyzését.

A Sztárbox második adásában Istenes Bence és ifjabb Schobert Norbi mérkőzését láthatjuk majd, amit mindkét versenyző nagyon komolyan vesz, és éjjel-nappal edzenek, hogy ne dőljenek ki az első menetben. Ennek kapcsán „Ünnepeltetve magam elhagyom a ringet” – Istenes Bence a második menetben kiütné Schobert Norbikát címmel jelent meg az rtl.hu-n az a videó, amin Schobert Norbi kiakadt.

„Bence edzői szerint a műsorvezető akkorát fejlődött, hogy meglepődnének, ha az egész Sztárboxot nem ő nyerné meg. Norbikát edzője azzal motiválja: ne pincsikutyaként, hanem hatalmas sörényű oroszlánként tekintsen magára” – olvashatjuk a videó kommentárjában. A videóban pedig Istenes Bence beszél arról, hogyan képzeli el a vasárnapi mérkőzést:

Bejövök, ünnepeltetem magam, kicsit hajolok, bim-bim, kettőt ütök, eldől az ellenfél, és utána szintén ünnepeltetve elhagyom a ringet

– mondja a műsorvezető, az arcán elterülő ironikus mosolyból pedig jól látszik, hogy rá jellemző módon csak viccelődik. Ám ezt Norbika apja túl komolyan vette, és úgy érezte, meg kell védenie a fiát. Pedig néha jobb lenne csendben maradni, úgy legalább nem derül ki, ha valaki nem érti a tréfát.

Schobert Norbert reakcióját azért sem értjük egészen, mert Istenes Bence már akkor kijelentette, hogy nagyon is komolyan veszi az ifjabb Norbival a küzdelmet, amikor megtudta, hogy ő lesz az ellenfele: „A sajtótájékoztatón, mikor felhívtak a színpadra, bejelentették, hogy a Norbika lesz az ellenfelem, akkor elmondtam, hogy én nagyon tisztelem a Norbit, komoly ellenfélnek gondolom, egyébként a szüleit is bírom, tényleg így van, emberileg se velük, se a Norbikával nincs bajom, soha nem akarnám megbántani őket” – mondta akkor Istenes.

Ifj. Schobert Norbi egyébként nagyon szimpatikusan reagált Istenes Bence szavaira: „Csak a kettő között nehogy kapjon egy jobb egyenest” – mondta, majd hozzátette, éreztetve, hogy abszolút vette a poént, nem úgy, mint az apja: „Nem tudom, hogy a ringben is annyira jó lesz-e, mint amennyire jól beszél.”

A fiú egyébként már fél éve keményen készül a Sztárboxra, fizikailag és mentálisan is a topon akar lenni. Az rtl.hu-nak a készülésről így nyilatkozott: „Fizikailag rengeteg munkát teszek bele, és mentálisan is, mert megpróbálok mindig motivációs beszédeket nézni, meg az edzőm is motiválva tart engem, meg a szüleim is egyfolytában kérdeznek, meg beszélgetnek velem. Így ha esetleg valami bennem van, de nem mondanám el, akkor azt mondjam el nekik, hogy azért mentálisan is rendben legyek. És ha ezt a kettőt egybetesszük, mondhatni, nagyon jó felkészülésben van részem.”

Istenes Bence és Ifjabb Schobert Norbert (Fotó: Trenka Attila)

Első körben nem az ifjabb Norbit, hanem magát a fitneszgurut kérték fel a Sztárboxba, ám az orvosa eltiltotta a ringből. Egy szívműtéttel és két sztrókkal a háta mögött kénytelen volt elengedni a műsort az egészségi állapota miatt. „Felkértek a Sztárboxba, és fel is készültem, de a sportorvos javaslatára végül nem én lépek szorítóba, hanem a fiam, Norbika. Azt mondta a doktor, egyetlen ütés is végzetes lehet, egy nagy ütés a fejemre vagy a szívem környékére… Átszakad a szívbillentyűm és ott halok meg” – mondta el Schobert Norbi, aki minden idegszálával a fiának drukkol majd vasárnap, erről a Facebook-oldalán is beszámolt: „Vasárnap estig nem alszom jól. A Kisfiam fél éve emberfelettien készül.

A ringben minden eldől. Nincs forgatókönyv, csak szíve és bátorsága van annak, aki kiáll.

Ő a legfiatalabb. Csak az edzésre és az iskolára koncentrál. Bárki is nyer, mindenkinek tiszteletem! Minden női és férfi versenyző mögött emberfeletti munka áll.”

Ez is érdekelhet Megnézem
Exit mobile version