Két éve derült ki, hogy Janicsák Veca elvált gyermeke édesapjától, Ladányi Jancsó Ábeltől. Sokáig úgy tűnt, az énekesnő nem is kíváncsi egy újabb kapcsolatra, az élet azonban mégis elé sodorta a szerelmet.
Először a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorában szólta el magát, amikor az egyik kincsvadászat után megkapta a szerettei által küldött csomagot. A doboz egy könyvet is tartalmazott, amibe a kislánya, a szerettei és a szerelme is írt egy-egy üzenetet. Nyilvánosan azonban csak az elmúlt hetekben vállalta fel új kapcsolatát, pedig párjával már össze is költöztek.
„Őszintén szólva a válás után fellélegeztem egy picit, lejött rólam az a teher, hogy állandóan megfeleljek valaki másnak, hogy teljesíteni akarok, és esetleg nem kapom vissza azt az energiát, amit belefektettem. Ez rengeteg dolgot vett el tőlem, saját magamtól, a saját magammal töltött minőségi időmből, ami persze ilyen nagyon mai spirituális hülyeségnek tűnik, de tényleg így van. Például ami energiát a tanulásba tudok fektetni, azt azért tudom, mert nem kell problémáznom másokon, nem az köti le a gondolataimat, hogy mi lesz otthon, hanem van egy biztos hátterem, egy jól működő párkapcsolatom. De már tudom azt is, hogy egyedül is megállom a helyemet a világban, és ha bármikor úgy hozza az élet, akkor úgy is remekül leszek, boldog és kiegyensúlyozott emberként – akár egyedül. Éppen mostanában költöztünk össze, most jutottunk el erre a pontra. A kapcsolatunk megérett erre. Mindketten úgy éreztük, hogy ez megkönnyíti az együtt töltött minőségi időt is. Ha egy héten csak egy napot, egy estét, de tényleg minőségben, ketten tudunk tölteni, az nagy dolog. És mivel neki is van gyermeke, meg nekem is, így ezért ők így együtt is vannak nálunk, meg felváltva is” – nyilatkozta az énekesnő.
Most a Bors birtokába jutott információk alapján azt is megtudhatták a rajongók, ki rabolta el az édesanya szívét. Teljesen érthető, hogy Veca és szerelme nem a négy fal között élik az életüket, ezért nem meglepő, hogy előbb-utóbb kitudódott a rejtélyes férfi kiléte. Több internetes fórumon, valamint a szakmában is az a hír járja, hogy az énekesnő párja Boncsér Gergely, aki az operett- és operarajongóknak lehet a leginkább ismerős.