nlc.hu
TV-sztárok
Hajdú Pétert felveti a pénz

Hajdú Péter nem szűkölködik: „Maradjunk annyiban, hogy most jobban keresek, mint amikor vezérigazgató voltam”

Több millió forint üti a markát.

Hajdú Péter tavaly indította a Frizbi TV YouTube-csatornát, amely hatalmas sikereket ért el. Mellette ismét belekezdett a Beköltözve Hajdú Péterhez néven ismertté és népszerűvé vált talkshow-realityt is, ahol kíméletlen őszinteségre bírja vendégeit. Nem meglepő, ottalvós műsora rekordnézettségnek örvend, éppen ezért úgy döntött, a jövőben az utóbbira fektet nagyobb hangsúlyt. 

Hajdú Péter

Fotó: Birton Szabolcs

A Frizbi nem szűnik meg, de a szezonban valóban az e heti lesz az utolsó adás, ami egyébként nagyot fog szólni. Ezt követően egészen nyárig minden héten a Beköltözve formátummal jelentkezünk – jelentette ki a Borsnak a műsorvezető, aki azt is elárulta, miért szorítja háttérbe ezt a formátumot. – Nem arról van szó, hogy a Frizbit elengedném. Idén nyáron nem lesz szünet a csatornán, hanem akkorra időzítünk majd vadonatúj adásokat. A szezonban viszont elkészítünk harmincöt Beköltözvét. Ennek oka rém egyszerű. A reklámozók sorban állnak nálunk és az állandó partnereink is jelezték, hogy nagyon szeretnének több epizódot is támogatni ebből a formátumból. Őszinte leszek, nagyon bejöttek a számításaink minden szempontból. A nézők és a reklámozóink is jobban szeretik ezt a talkshow-realityt és én is jobban élvezem ezeket a forgatásokat.”

Péter arra is kitért, miért keres többet a Beköltözve Hajdú Péterhez című sorozattal. „Nem szeretnék farizeusnak tűnni, hiszen nyilvánvaló, hogy a Frizbi TV egy üzleti vállalkozás. Ergo bevételi forrásként is jobb a Beköltözve formátum, hiszen ott jóval több lehetőség nyílik egy-egy termékelhelyezésre, mint a Frizbiben. Itt nem csak az energiaital tűnhet fel, de jöhet a csirkehús, a csipsz és ezer apró cikk is” – fogalmazott az egykori tévés.

Hogy anyagi értelemben megérte -e a váltás és az önállósodás? Abszolút! Maradjunk annyiban, hogy most jobban keresek, mint amikor vezérigazgató voltam és ez nem azt jelenti, hogy akkoriban nem kerestem jól. Sőt… Persze az is az újabb formátum mellett szól, hogy akár többórás adás is lehet egy-egy szárral eltöltött napomból és ez a YouTube szempontjából egy nagyon fontos tényező. 

A magazin egy szakértőt kért meg arra, avassa be őket, nagyjából mekkora nagyságú összegekről lehet szó. 

Általánosságban elmondható, hogy valóban a hosszabb tartalmak generálnak igazán jelentős bevételeket a feltöltőknek. Egy egyórás videó esetében nézőnként egy-másfél forintot fizet, míg ez az összeg egy kétórás videó esetében már két és fél forintra emelkedik. Ehhez persze fontos, hogy a néző ott is maradjon, vagyis nem a kattintás, hanem az eltöltött idő után jön a bevétel” – mondta a lapnak a szakember. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top