nlc.hu
TV-sztárok
Gáspár Sándor szigorú véleménye Eperjes Károlyról

Gáspár Sándor ezért nem barátja már Eperjes Károlynak

A két színész kapcsolata igencsak megromlott az elmúlt években.

Gáspár Sándor a Szavakon túl című műsorban szerepelt, ahol a Bánsági Ildikótól való fájdalmas válása mellett más kapcsolatai is szóba kerültek. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész a kollégáiról is vallott, például Eperjes Károlyról, akivel az elmondottak alapján nincsen meg köztük az összhang. Sándor szerint például Károly pályafutása egy ponton más irányt vett.

„Egy páratlan első húsz év ezen a pályán olyan filmekkel, amelyek közül legalább 6-8 világszint. Őrületes energiák. De ezek az energiák átkonvertálódtak egy más megközelítésbe, a színháznak vagy a művészetnek egy másfajta képviseletébe” – hangzott el a műsorban a színész szájából, majd így folytatta.

„Azt lehet látni, hogy egy kivételes, nagy formátumú ember hogyan tudja elveszteni az alkotói közét. Az ő esetében ez egy önvédelmi reakció volt, mert olyan energiákkal dolgozott, hogy megijedt, ki fog égni. Fontosabb volt számára biztonság, és átment a másik oldalra. Ő lett, aki adja az instrukciókat, és nem az, aki kapja.” 

És hogy miért romlott meg kettőjük kapcsolata? Gáspár Sándor erre a kérdésre a következőt válaszolta.

Eperjes Károly és Gáspár Sándor

Slawomír Mrozek: Striptease című komédiája a budapesti Komédium Színházban. A képen Eperjes Károly és Gáspár Sándor. (Fotó: Szlovák Judit)

„Nem vagyunk barátok. Sokat beszél a barátságról, engem is meg szokott említeni. Ő egy magányos, magának való, zárkózott ember. De neki nincsenek barátai. Szeretné, biztos vagyok benne, de ő egy más alkat” – hangsúlyozta a művész, amit a story.hu szemlézett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top