nlc.hu
TV-sztárok
Orosz Barbi házassága

Orosz Barbi csak kéthavonta találkozik a férjével, ez az oka

Távházasságban élnek.

Orosz Barbi tavaly háromszor is kimondta a boldogító igent francia párjának. Bár imádják egymást, nem tudnak annyi időt együtt tölteni, mint szeretnének. A TV2 Mokka műsorvezetője távházasságban él a férjével, sőt, nem is akármilyenben. A híresség elárulta, hogy nagyon ritkán találkoznak, ám ilyenkor minden percet kihasználnak arra, hogy együtt lehessenek. 

„A harmadik esküvőnk után a férjem a világ egy távoli pontján megkezdte hároméves kiküldetését. Ez még ugye, két és fél évig tart, ezután pedig Magyarországon élünk majd ketten együtt. Itt lesz a bázis, innen megyünk majd ide-oda” – mesélte a Hot! magazinnak a műsorvezető, hozzátéve, hogy nyár óta másfél, maximum kéthavonta összehozzák a találkozást. „Nem panaszkodom, mert ezt vállaltuk, de persze, nagyon hiányzik, és iszonyatosan várom már, hogy együtt éljünk” – nyilatkozta a lapnak a sztár. Barbi szerint mindketten karrieristák, akiknek fontos a munka. 

Orosz Barbara

Orosz Barbara (Fotó: Rozmanitz Gábor)

„Mindennap rengeteget beszélünk, kölcsönös a rajongásunk. A férjem érzi, hogy mitől pezsgek, milyen kihívások vonzanak és foglalkoztatnak. Pontosan tudja, hogy határozott, küzdő természet vagyok.”

És hogy mi a jövő?

A házaspár a Badacsonynál találta meg az álomotthonát, a felújítás pedig a tévés dolga. Barbi állítása szerint imádja az életüket és már csak azt várja, hogy férjével együtt élhessenek a közös házukban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top